A növényvédő szerek növelik az autizmus kockázatát

Amerikai kutatók szerint kétharmaddal nagyobb a tünetek kialakulásának esélye annál a gyermeknél, akinek édesanyja várandósan olyan mezőgazdasági üzem közelében él, ahol kártevőirtókat használnak.

A kutatók körülbelül ezer kaliforniai autista gyermek édesanyjának lakóhelyét vetették össze a kereskedelmi forgalomban lévő növényvédő szerek használatának adataival. Az anyák egy autizmusról szóló kutatás résztvevői voltak.
„Azt vizsgáltuk, hogy hol laktak az édesanyák a várandósságuk alatt, a szülés előtt és után. Megállapítottuk, hogy az autizmussal vagy más mentális lemaradással diagnosztizált gyermekek anyukái közül sokan olyan helyen laktak, amelynek közelében többféle kártevőirtót is intenzíven használtak” – mondta Irva Hertz-Picciotto, a kaliforniai Davis Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.
A tanulmány résztvevőinek egyharmada 1,25-1,75 kilométerre élt olyan helyektől, ahol növényvédő szereket alkalmaztak. A kutatók megállapították, hogy különösen azoknak a gyermekeknek a körében volt magas az autizmus kockázata, akik a várandósság második vagy harmadik harmadában voltak kitéve a szerek hatásának.
A tudósok úgy vélik, hogy a magzatok agyfejlődése valószínűleg eltérően reagál ezekre a vegyi anyagokra. „Most azt kell megvizsgálni, hogy a várandós kismamák mely csoportjai reagálnak különösen érzékenyen a kártevőirtókra” – mondta Janie Shelton, a tanulmány társszerzője. Hozzátette: az üzenet igen világos, a terhes nők lehetőleg kerüljék az érintkezést az említett anyagokkal.
Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődésterületeket érintő, egész életen át tartó zavara, amely a társas viselkedés, a kommunikáció, a képzeleti működés és a rugalmas gondolkodás zavarában jelentkezik. Eredetének pontos okai ismeretlenek, a vizsgálatok azt mutatják, hogy kialakulása valószínűleg genetikai és környezeti tényezők számlájára írható.
Az autizmus a világon körülbelül minden századik embert érinti. A legújabb amerikai statisztikák szerint előfordulása az Egyesült Államokban gyakoribb, 68 személyből egyet súlyt az idegi-fejlődési zavar, bár ezek között enyhébb esetek is lehetnek, mivel a tünetek jobb felismerése miatt az orvosok több esetet diagnosztizálnak.
Forrás: hirado.hu