A Rákóczi-főiskola is képviseltette magát a Partiumi Magyar Tudomány Napján

A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan november 8-án negyedik alkalommal rendezték meg a Partium-régió multidiszciplináris konferenciáját. Az eseménynek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont.

A rendezvényen előadóként a kezdetektől részt vesznek a Rákóczi-főiskola oktatói is. A hét szekcióban megrendezésre kerülő konferenciára idén egy hat fős delegáció érkezett.

A történelemtudományi szekcióban tartott előadást Dancs György és Braun László (Történelem és Társadalomtudományi Tanszék), a földrajzi szekcióban Kolozsvári István és Hadnagy István (Biológia és Kémia Tanszék), a néprajz és nyelvtudományi szekcióban pedig Gazdag Vilmos (Magyar Tanszéki Csoport). Fodor Gyula rektorhelyettes a nap folyamán az intézményközi együttműködések elmélyítésének lehetőségei, illetve a hallgatói mobilitások fokozása kapcsán folytatott megbeszéléseket Szilágyi Ferenccel, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánjával, valamint Ardelean Tímeával, az intézmény Erasmus+ koordinátorával.

Magyar Tanszéki Csoport,
Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék,
Biológia és Kémia Tanszék