A tudományhoz szerénység és alázat kell – Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciája

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány jóvoltából május 17-én tartották a Rákóczi-főiskolán a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók X. Konferenciáját.

A megjelenteket Váradi Natália, az alapítvány igazgatója köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy a tudományt nem pusztán a haszna miatt, hanem szépségéért kell művelni. A fiatal kutatók olyan élénk és ígéretes alapnak bizonyulnak, amelyre a kárpátaljai magyarság bátran építhet.
Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke köszöntőjében azt kívánta a résztvevőknek, hogy a konferencia során alakítsanak ki jó kapcsolatokat, hiszen a közösség az a hajtóerő, ami előbbre viszi a Kárpát-medencét.
Az előadások elkezdése előtt útravalóként Ember Emese felolvasta Rozványi Dávid költőnek erre az alkalomra írt versét.
A tudományos értekezlet ezután három szekcióban folytatódott.

A természettudományi részleg zsűritagjai a következők voltak:
Barkáts Jenő, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) rektorhelyettese
Fodor Gyula, a II. RF KMF Földtudományi Tanszékének előadója
Tarics Zoltán, az Ungvári Elektronfizikai Kutatóintézet tudományos titkára

A történelemtudományi szekciót vezették:
Pallai László, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének igazgatóhelyettese
Csiszár Imre, a DOSZ elnöke
Csatáry György, a II.RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője

A társadalomtudományi részleg zsűrije:
Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának docense
Huszti Ilona, a II.RF KMF Filológiai Tanszék Angol Tanszéki Csoportjának docense
Rozványi Dávid közgazdász, író, költő

A 29 szakember 15 percben mutathatta be kutatását, amelyet a zsűri értékelt, illetve hasznos tanácsot adott a vizsgálódás további folytatásához. Az érdeklődést jól tükrözi, hogy a szekcióvezetők és a hallgatóság egyaránt kérdéseket tett fel a bemutatott tanulmányok kapcsán.
Az előadások után a záróbeszédek következtek. Györke Magdolna elmondta, hogy évről évre tapasztalható a kutatók fejlődése, alapossága, megfontoltsága. Pallai László arra biztatta a kárpátaljaiakat, hogy legyenek bátrabbak, keressék az egyéb pályázati lehetőségeket, hiszen „mindent szabad, ami nem tilos”. Barkáts Jenő szerint szakemberek gazdagították itt egymás tudását, mindnyájan jó úton vannak, és sok sikert kívánt további tevékenységükhöz.
A záróbeszédek után kiosztották az okleveleket, majd a rendezvény állófogadással ért véget.
Pusztai-Tárczy Beatrix
Kárpátalja.ma