Kezdőlap » Kárpátalja » Tudomány » Az uralmat nem, de az állásokat átveheti a mesterséges intelligencia

Az uralmat nem, de az állásokat átveheti a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia rohamléptekkel fejlődik, ami a technológia szempontjából rendkívül hasznos, az embereknek azonban komoly fejtörést okozhat. A cégvezetők optimisták az automatizált rendszerek bevezetésével kapcsolatban, ez azonban sokak állásába kerülhet a közeljövőben.

A Stamford cég háromezer informatikai vezető megkérdezésével készített felmérést, mely kimutatta: az elmúlt négy évben a mesterséges intelligencia (MI) felhasználási rátája 270 százalékkal nőtt.

Az előrejelzések szerint 2022-re a globális MI-piacnak körülbelül 6,14 milliárd dollár lesz az értéke, míg a McKinsey Global Institute szerint a következő tizenkét évben ez a szám akár a 13 billió dollárt is elérheti.

Még jobban felértékelődhet a főiskolai végzettség

A PwC tanácsadó cég a 2017-es kutatása alapján azt írta, hogy az automatizálás három egymást fedő hullámban zajlik majd le, melyek különböző szinten lesznek hatással az iparágakra. A gazdaság egyes ágazatai – például a pénzügyi szolgáltatások – nagyobb fenyegetéssel néznek szembe már rövid távon is, mivel a fejlett algoritmusok az adatok elemzésében gyorsabbak az embereknél.

„Azért határoztunk meg hullámokat, hogy lekövethető legyen a technológiai fejlődés, és meghatározhatók legyenek azok a mérföldkövek, amelyeknél nagyobb változás áll be. Az első hullámban azért vannak egyes állások nagyobb veszélyben, mert már léteznek olyan MI-megoldások, amelyeket aktívan használnak az érintett területeken” – mondta Riba Gábor, a PwC Magyarország senior menedzsere és mesterséges intelligencia szakértője a hirado.hu-nak.

Az automatizálás miatt a szállítmányozásban, a raktározásban és a feldolgozóiparban dolgozók állása van a legnagyobb veszélyben, míg az előrejelzések szerint az oktatási és a szociális munkát végzők érezhetik a legnagyobb biztonságban magukat.

Azoknál a pozícióknál, amelyek nem igényelnek diplomát, közel kétszer akkora a kockázata az állásvesztésnek. A főiskolai végzettséget igénylő munkahelyeknek csak a 24 százalékánál valószínűsíthető, hogy automatizálják, azonban az olyan foglalkozási csoportoknál, mint az ételkészítés és a kiszolgálás, az alkalmazottak akár 80 százalékban helyettesíthetők lesznek – írta a Brookings Institution adataira alapozva a statisztikákkal foglalkozó Fortunly.

A magasabb szintű oktatást igénylő munkahelyeknél – például a mérnöki pozícióknál – a legalacsonyabb az arány, ezeknek az állásoknak rövid távon körülbelül a 14 százaléka forog veszélyben.

Az MI a kreatív gondolkodást igénylő szakmákban is megvetheti a lábát

„A művészeti területeken is voltak meglepő eredmények. Akár zenekomponálásban, akár festésben is van rá esély, hogy a mesterséges intelligencia maradandót alkot majd, ugyanakkor szerintem ezek csak érdekes kísérletek arra, hogy mire lehet képes az MI. Ezek nem olyan pozíciók, amelyek jelentős hatással bírnak a gazdaságra” – fogalmazott Riba Gábor.

A legfrissebb kutatások szerint a marketing szakemberek 82 százaléka egyetért abban, hogy az MI és a gépi tanulás (ML) fontos tényezők, amelyek meghatározzák a marketing jövőjét. További MI-statisztikák alapján kimutatták: 87 százalékuk úgy gondolja, hogy az MI és az ML használata javítja a hirdetések teljesítményét – írta a Leftronic.

Azonban a marketing szakértőknek sem árt vigyázniuk a technológia fejlődésével, mert könnyen lehet, hogy a mesterséges intelligencia, mellyel jelenleg a saját hatékonyságukat növelik, a közeljövőben felülmúlja őket. Jó példa erre, hogy a JP Morgan Chase vállalat bejelentette legújabb MI partnerét, a Persadót, melyet marketingtartalmak létrehozására vett fel.

A döntésüket azután hozták meg, hogy az MI-szoftvert megversenyeztették egy marketingcsapattal. Mindkét félnek egy vonzó hirdetés létrehozása volt a feladata, az erőmérőn azonban meglepő módon a Persado sokkal jobban teljesített.

A visszajelzések alapján az MI-program által készített hirdetés legnagyobb előnye az volt, hogy az üzenete sokkal jobban megérintette az embereket. „Ez egy szemléletes példa az MI fejlődésére, mert a marketingszakma – szemben a művészetekkel – már akár jelentős hatással lehet a gazdaságra. A kreatív területeken lehet olyan áttörés a jövőben, ami talán mindenkit meglepetésként ér majd. A marketingcsapattal szemben az lehetett az MI-szoftver előnye, hogy valószínűleg sokkal több szempontot tudott elemezni a hirdetés elkészítéséhez” – emelte ki a szakértő.

Az ügyfél-kapcsolattartást mára jobbára chatbotok végzik

A technológiai fejlődéssel foglalkozó Innovation Enterprise szerint az ügyfelekkel folytatott interakciók több mint 80 százalékát 2020 végére már nem emberek végzik.

Az ismétlődő feladatokat – melyeket már régóta humán erőforrás bevonásával végeznek – most a chatbotok veszik át. Bár banki és kézbesítési szolgáltatásokban is előszeretettel alkalmazzák őket, felhasználási arányuk az ügyfélszolgálatban a legmagasabb.

„A chatbotok már a magyar ügyfélkapcsolatban is egyre elterjedtebbek. A számuk idén is rohamosan emelkedik, az őket használó cégek pedig lépéselőnybe kerülnek. A mesterséges intelligenciával működő chatbotok az ügyfélszolgálati munkák részleges kiváltására is alkalmasak, és költséghatékony adatkezelő megoldást jelentenek” – mondta korábban Jagodics Rita, a Kereskedelmi Marketing ügynökség ügyvezetője a hirado.hu-nak.

A Grand View Research beszámolója szerint a chatbot világméretű piaca 2025-ig eléri az 1,25 milliárd dollárt, ami éves szinten 24,3 százalékos növekedést jelent. Kimutatásuk alapján a vásárlók 45 százaléka a humán ügyfélszolgálat helyett ma már inkább a chatbotokhoz fordul, ha kérdése van, és van választási lehetősége.

Az önvezető technológia fejlődése minden utas- és teherszállítással foglalkozót érint

Az önvezető autók térnyerése a taxisoknak és a kamionsofőröknek okozhat fejfájást. Ezen a téren a Tesla jár az élen, de már minden márka megkezdte a saját fejlesztéseit. Amint egyre több MI-vel ellátott jármű kerül a forgalomba, a taxis és szállítmányozó cégeknek már nem lesz szükségük sofőrre. Ezzel nemcsak a hibákat küszöbölik ki, de hosszú távon az alkalmazottak fizetésének megspórolásával nagyobb bevételre tehetnek szert.

Az autonóm metrók szinte megszokott részévé váltak az emberek életének, ez pedig nem túl jó jel a vonatvezetőknek, mivel már az önvezető vasúti járművek tesztelése is javában zajlik.

„Az önvezető megoldásoknak óriási hatása lesz. Amikor például a kamionok sofőr nélkül közlekednek, az már hatalmas változás lesz. Ennek jelenleg nem biztos, hogy technológiai akadálya van, sok esetben a szabályozó környezet reagál lassabban a technológiai fejlődésre” – mondta Riba Gábor.

Forrás: hirado.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Hosszú Katinka és Milák Kristóf az Év sportolója

Milák Kristóf és Hosszú Katinka személyében a férfiaknál és a nőknél is úszót választott a 2019-es év sportolójának a Magyar...

Close