Drasztikus hanyatlást figyeltek meg védett területek rovarállományában

Kutatók már jó ideje gyanítják, hogy a rovarok állományai drasztikusan hanyatlanak, amit most egy új kutatás is megerősít: a vizsgált természetvédelmi területeken a repülő rovarok egyedszáma bő 30 év alatt több mint 75 százalékkal csökkent le.

A rovarok kulcsszerepet játszanak az ökoszisztémák működésében, a vadon élő növények 80 százalékának beporzásáért felelnek, emellett a madarak mintegy 60 százalékának táplálékai.

A korábbi vizsgálatok a rovardiverzitás és –gyakoriság tekintetében is általános hanyatlást tártak fel, de általában egy-egy fajra vagy rendszertani csoportra fókuszáltak, nem pedig szélesebb időskálán vizsgálták a rovarok biomasszáját (élő tömegét).

A hanyatlás okainak feltárásához Caspar Hallmann, a hollandiai Radboud Egyetem szakembere csapatával 63 védett németországi területen 27 éven át kihelyezett rovarcsapdák révén mérte fel a rovar biomasszát. Kiderült, hogy a repülő rovarok biomasszája átlagosan alig 27 év alatt 76 százalékkal – nyár közepén 82-vel -zsugorodott össze ezeken a helyszíneken.

Az eredmények egybecsengenek a sérülékeny fajoknál, úgymint pillangóknál, vadméheknél és molylepkéknél mostanság észlelt csökkenő számokkal, de a teljes repülőrovar-biomassza súlyos veszteségét is sugallja, vagyis, az utóbbi néhány évtizedben az ilyesféle rovarok közössége megtizedelődött.

A szerzők megfigyelései szerint ez a drámai hanyatlás az élőhelytípustól függetlenül észlelhető, és a klímát, földhasználatot, élőhely jellegzetességeit érintő változások nem tudják megmagyarázni az általános tendenciát.

Úgy vélik, további kutatásra van szükség ama éghajlati és gazdálkodási változók teljes tartományának vizsgálatára, amelyek valószínűsíthetően befolyásolhatják a rovarok állományait. Ezenfelül sürgetik a hanyatlás okainak, földrajzi kiterjedtségének, illetve az ökoszisztémát potenciálisan érintő hatásának feltárását is.

Az eredmények aggasztóak abból a szempontból, hogy természetvédelmi területekről származnak, ahol a rovarok és más élőlények elvileg oltalmat élveznek.

A kutatásról a PLoS One folyóirat számolt be.