epileptic

Epilepsziás roham jöttét jelző eszközt tesztelnek Japánban

A betegek azért tartanak a rohamtól, mert bármikor lesújthat, és sérüléseket okozhat.

A világon először vizsgálnak klinikai körülmények között olyan műszert, amely előre jelzi a betegnek a közelgő rohamot, hogy fel tudjon rá készülni – mondta el a Kiotói Egyetem, a Tokiói Orvostudományi Egyetem és a Kumamotói Egyetem közös kutatócsoportjának egyik tagja.
Az epilepsziás betegek azért tartanak a rohamtól, mert bármikor lesújthat, és kiszámíthatatlansága miatt sokakat ért már munkájuk során sérülés. „Javítani szeretnénk a műszer teljesítményén, hogy enyhítsük a páciensek aggodalmát és javítsuk az életminőségüket” – magyarázta Fudzsivara Koicsi, a Kiotói Egyetem tudósa.
A doboz alakú, 7 centiméter hosszú, 5,5 centiméter széles műszert úgy tervezték, hogy a páciens mellkasához erősített elektródák segítségével észlelje a roham előtt kialakuló szabálytalan szívverést. Az így kapott jeleket a műszer a beteg okostelefonjára küldi, és szükség esetén figyelmeztető jelet ad.
A kutatók azt tervezik, legalább 60 betegtől gyűjtenek klinikai adatokat a következő két és fél évben, hogy tökéletesítsék a készüléket. Remélik, hogy az eszközt járművezetés közben használják majd a betegek. A fejlesztés okai között egy 2012-ben történt kiotói autóbalesetről is beszámoltak. Ekkor egy kisbusz sofőrje vezetés közben epilepsziás rohamot kapott, és halálra gázolt hét gyalogost.
Forrás: hirado.hu