Harminchét év után újra tesztelték a Voyager–1 űrszonda hajtóműveit

A Voyager–1 hajtóműveit 1980-ban lekapcsolták, azóta standardüzemmódban kutat a csillagközi űrben.

A Voyager–1 űrszondát 1977-ben indították útjára. A néhány héttel később fellőtt Voyager–2-vel együtt a fő céljuk az volt, hogy információt szolgáltassanak a Naprendszer gázbolygóiról. Így a Jupiterről, a Szaturnuszról, az Uránuszról és a Neptunuszról. A szondák teljesítették küldetésüket, a Voyager–1 időközben pedig a Naprendszerünket is elhagyta.

Az utóbbi három évben a Voyager–1 standard helyzetszabályozó motorjainak a teljesítménye csökkent. A röppálya-korrigáló hajtóműveit pedig akkor kapcsolták le, mikor megkezdte utazását a csillagközi űrben. Azóta a helyzetszabályozó rendszere volt csak üzemben, amely olyan területekre navigálta, ahonnan még lehetséges volt a kommunikáció.

Mivel a szakértők célja, hogy 2018 januárjától ismét üzembe állítsák a hajtóműveit, ezért nemrégiben bejelentették, hogy tesztüzemnek vetik azokat alá. A kísérletet november 28-án hajtották végre, és meglepődve tapasztalták, hogy negyven évvel az útnak indítását követően is üzemképesek a motorok.

A kutatók úgy vélik, hogy a régóta inaktív, de még mindig jól működő meghajtók segítségével két-három évvel hosszabbíthatják meg a Voyager–1 élettartamát. A jövőben valószínűleg ismét kikapcsolják majd a három hajtóművet, ugyanis a motorok működéséhez melegítő berendezésre van szükség, amely viszont rengeteg energiát használ. Amikor a szonda energiaszintje egy kritikus pont alá süllyed, akkor ismét a helyzetszabályozó rendszer veszi majd át az irányítást.

Az űrkutatók szerint párja, a Voyager–2 is éveken belül elhagyhatja a naprendszert, sőt az sem tartják kizártnak, hogy egy nap hasonló tesztnek vetik majd alá. A 2-es szondával vélhetően egyszerűbb dolguk lesz majd, mivel annak helyzetszabályozó rendszerei jobb állapotban vannak, mint az 1-es berendezései.