Háztömbnyi aszteroida suhan el a Föld mellett csütörtök éjszaka

Háztömbnyi aszteroida suhan el a Föld mellett csütörtökről péntekre virradó éjszaka – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
A 2012 LZ1 katalógusjelű kisbolygót vasárnap éjjel észlelte Rob McNaught, az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatója, aki eddig négyszáznál több aszteroidát fedezett fel.

A kutatók becslése szerint az aszteroida átmérője 300-700 méter, és közép-európai idő szerint éjjel kettőkor 5,4 millió kilométerre közelíti meg a bolygót – ez körülbelül 14 Föld-Hold távolsággal egyenlő.

Mérete és a Földhöz való közelsége miatt potenciálisan veszélyesnek minősítették a 2012 LZ1 katalógusjelű égitestet. A földközeli objektumokat 150 méteres átmérő és 7,5 millió kilométeres távolság esetében sorolják ebbe a kategóriába.

A 2012 LZ1 körülbelül akkora méretű, mint a 2005 YU55 katalógusjelű kisbolygó, amely tavaly november 8-án száguldott el a Föld mellett, ám utóbbi sokkal közelebb, mindössze 325 ezer kilométerre suhant el. A 2005 YU55 kisbolygóhoz hasonló méretű égitest legutóbb 1976-ban „óvakodott” ilyen közel a Földhöz.

A csillagászok eddig mintegy kilencezer földközeli aszteroidát azonosítottak, ám meggyőződésük szerint sokkal több a felfedezésre váró kisbolygó.

forrás:szon.hu