Kezdőlap » Kárpátalja » Tudomány » Kimutatták: növeli az autizmus kockázatát egy rovarölő szer

Kimutatták: növeli az autizmus kockázatát egy rovarölő szer

Egy nemrégiben megjelent tanulmányból kiderült, hogy nagyobb valószínűséggel születik autista gyermeke azoknak a nőknek, akiknek a terhesség ideje alatt magas DDT-szintet – erős rovarméreg – mérnek a vérében. A vizsgálatok során több mint egymillió finn kismamától vett vérmintát vettek alapul.

Korábbi tanulmányok már a DDT-t (diklór-difenil-triklóretán) és a PCB-ket (poliklórozott bifenilek) is összefüggésbe hozták a rák kockázatával, és azt sugallták, hogy a vegyi anyagok hatással lehetnek az agy fejlődésére és a gondolkodásra épülő funkciókra a gyermekkor elején. Ezeknek a tanulmányoknak a többsége a szennyezett helyekhez való fizikai közelség alapján becsülte meg az alanyok kitettségének mértékét – olvasható a Nature.com tudományos portálon.

Az American Journal of Psychiatry című folyóiratban publikált mostani tanulmány készítői azonban a várandós nők vérében kimutatott DDT-szint alapján mutattak ki összefüggést, noha hangsúlyozzák, hogy eredményeik nem bizonyítják, hogy az autizmust a DDT okozná. A kutatók az anyák PCB-knek való kitettségét is vizsgálták, ám ez esetben nem mutattak összefüggést az ugyancsak régen betiltott kémiai vegyületek és az autizmus között.

A DDT egyik bomlásterméke növeli az autizmus kialakulásának kockázatát

A New Yorki Columbia Egyetemen dolgozó Alan Brown és finn kollégái több mint egymillió olyan finn nő vérmintáinak elemzésére alapozták az eredményeiket, akik 1987 és 2005 között szültek. A tanulmány szerint azoknak a várandós nőknek, akiknek a vérében magas volt a DDT egyik bomlástermékének (DDE) szintje, 32 százalékkal nagyobb valószínűséggel született autizmussal a gyermeke, mint azoknak a nőknek, akiknek vérében alacsony volt a DDE-szint.

Annak valószínűsége pedig, hogy az autizmus értelmi fogyatékossággal együtt jelentkezik a gyermeknél, kétszer magasabb volt azon nők esetében, akiknél emelkedett DDE-szintet mértek.

A rágcsálókon végzett vizsgálatok is igazolták a vegyület káros hatásait

Brownnak két elmélete is van arra vonatkozóan, hogy a DDT miként növelheti az autizmus kockázatát. A DDT-ről már korábban kimutatták, hogy alacsony születési súlyt és koraszülöttséget okozhat, amelyek ismert kockázati tényezői az autizmusnak. A DDT továbbá hozzákapcsolódik azokhoz a fehérjékhez, amelyek lehetővé teszik a sejtek számára a tesztoszteronra és egyéb hormonokra való válaszreakciót.

Rágcsálókon végzett kutatások már kimutatták, hogy az ilyen fehérjékhez kapcsolódó vegyületek képesek károsítani a magzati agyfejlődést, különösen a hímeknél, ami azért fontos, mert a fiúknál gyakrabban mutatnak ki autizmust, mint a lányoknál.

Brown és kollégái most rágcsálókon végzett kísérletekbe kezdenek az elméletek tesztelésére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint 160 gyermekből egy jön világra autizmussal. Az idegi fejlődési rendellenesség kialakulásában számos tényező, egyebek között a genetika és a különböző környezeti feltételeknek való kitettség is közrejátszhat.

Forrás: www.hirado.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
2018. augusztus 20., hétfő

935 éve Szent István király és a keresztény magyar államalapítás ünnepe

Close