Különleges leletegyüttes került elő a Dunából Érdnél

Nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum régészei az érdi Duna-parton.

Egy hobbirégész kereste meg nemrégiben azzal a múzeumot, hogy az érdi Duna-szakaszon, a folyómeder időlegesen kiszáradt részében talált egy réginek tűnő kolompot – mondta Gulyás Gábor, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója az MTI-nek.

Már az első feltárási nap eredményes volt

A múzeum szakemberei megvizsgálták a leletet, és megállapították, hogy a Sárkányölő Szent György-ábrázolással ellátott kolomp a 18. század elejéről származhat. A Kakukk-hegy természetvédelmi övezetéhez közeli helyszínen a FMC régészei már a kutatás első napján több mint ezer pénzérmét tártak fel: a magyar pénzek mellett németországi és németalföldi érmék is előkerültek.

Ritka pénzérmék kerültek elő

Az igazgató megjegyezte, érdekes, hogy a leletek közül hiányoznak a balkáni pénzek, viszont akad az anyagban a Pápai Államban vert, ritkaságszámba menő példány. A legújabb egy 1745-ös, Mária Terézia korabeli pénzérme, amely ugyancsak arra utal, hogy a hajó a 18. század közepén süllyedhetett el a Dunában – mondta Gulyás Gábor.

A pénzérmék mellett főként kézifegyverek – tőrök, lándzsák, kardok –, ágyúgolyók és használati tárgyak kerültek elő eddig.

Sietni kell a roncs kiemelésével

Drón segítségével a hajóroncsot is megpróbálták felkutatni, és sikerült is beazonosítani valamit, ami akár a hajó maradványa is lehet. Tóth János Attila, az FMC búvárrégésze szerdán merül le ellenőrizni a roncsot. Ha sikerül megtalálni a hajó maradványait, azokat kiemelik, de sietni kell, mert a Duna vízszintje emelkedni fog – közölte az FMC vezetője.

Kiállítást rendeznek a leletanyagból

A múzeum szakemberei már kutatják azt, hogy milyen hajók süllyedtek el Érdnél ebben a korszakban, a feltárt leleteket pedig restaurálják, és a Ferenczy Múzeumi Centrumban kiállításon is megtekinthetik majd az érdeklődők – mondta Gulyás Gábor.