Maja uralkodó sírját tárták fel Guatemalában

Az előzetes kormeghatározás szerint a sír nagyjából a Kr. u. 300-350 közötti időszakból származik. Bár tulajdonosának neve a mellette talált tárgyak egyikén sem szerepel, a kutatók szerint a Wak dinasztia egyik ismert uralkodójának maradványaira bukkanhattak.

A maja civilizáció klasszikus időszakának egyik uralkodóját rejtő sírhelyet tártak fel az észak-guatemalai El Perú (más néven Waka) maja ásatási helyszínen – közölte a közép-amerikai ország kulturális és sportügyekért felelős minisztériuma.

“A klasszikus maja civilizáció idején hatalmas tisztelet övezte az elhunyt uralkodókat, akiket élő lelkekként kezeltek” – mondta David Freidel, a St. Louis-i Washington Egyetem antropológia professzora, aki 2003 óta folytat munkálatokat a helyszínen guatemalai és külföldi kollégáival.

Az előzetes kormeghatározás szerint az idén nyáron feltárt sír nagyjából a Kr. u. 300-350 közötti időszakból származik, vagyis ez az ország északnyugati részén fekvő Petén megyében valaha felfedezett legrégebbi királyi sírhely – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A területen folytatott eddigi munkálatok során a Kr. u. 5., 6. és 7. századból származó hat uralkodói sírt tártak fel, bennük áldozati ajándékokkal.

A Tikal maja romvároshoz közeli El Perú jelentős kereskedelmi útvonalakat tartott az ellenőrzése alatt a maja civilizáció klasszikus időszakában. A leletek szerint a Burial 80 elnevezésű sírhely az egyik legkorábbi ismert maja dinasztia, a Wak – maja nyelven százlábú – uralkodásának korai éveiből származik.

Noha a sír tulajdonosának neve a mellette talált tárgyak egyikén sem szerepel, a kutatók úgy vélik, hogy a Wak dinasztia egyik ismert uralkodójának, a 4. század elején élt Te’ Chan Ahk királynak a maradványait találhatták meg.

A szakemberek akkor jöttek rá, hogy uralkodói sírra bukkantak, amikor megtaláltak egy jádeköves maszkot a király arcával, valamint a kukoricaisten egyik jellemző kiegészítőjével díszítve.

A sírban egyebek között agyagtárgyakra, jádedíszekre és egy faragott krokodilmedálra leltek. Az uralkodó maradványait és néhány kiegészítőt, köztük a maszkot élénk pirosra festették. A sírt Kr. u. 600 után legalább egyszer felnyithatták és ekkor festhették be a csontokat.