Kezdőlap » Kitekintő » Magyarország » Már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amely kimutatja a koronavírust
Fotó: Illusztráció

Már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amely kimutatja a koronavírust

Már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amellyel vérből ki lehet mutatni az új koronavírus okozta megbetegedést – közölte az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatója a Magyar Hírlappal.

A szombati lapszámban Garamszegi László Zsolt azt mondta, ez azért fontos, mert a vírus csupán 25 százalékban idéz elő súlyos tüneteket, így sokan nem mennek el orvoshoz. A betegség emiatt gyakran észrevétlen marad: a becslések szerint a hivatalosnál jóval több, ezer-kilencezer ember lehet érintett.

Az új vírus ellen még nincs védőoltás, a vakcina kifejlesztése akár évekbe is telhet, viszont a folyamatban segítséget nyújthatnak a többi koronavírus elleni szérumok megalkotásakor nyert tapasztalatok.

Garamszegi László Zsolt kijelentette, hogy nem zárható ki egy új világjárvány, viszont a halálos esetek eddig mind Kínában fordultak elő, és többnyire idős, beteg emberek veszítették életüket.

Jelenleg sok a bizonytalanság, hiányosak az ismeretek. Az már tény, hogy az új koronavírus emberről emberre is terjed, de még nem tudható, hogy pontosan miként.

„Valószínűleg cseppfertőzéssel – például köhögéssel, tüsszentéssel –, ami elég gyors terjedést tesz lehetővé” – mondta Garamszegi László Zsolt a Magyar Hírlapnak.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Javíthatja az egészséget az időszakos böjt

Az új esztendővel természetesen mindig érkeznek a fogadalmak is – például, hogy ki milyen diéta alkalmazásába kezd. Úgy tűnik, az...

Close