Mátyás királyra ma is emlékezünk

Hunyadi Mátyás alakja a magyar történetírásban címmel tartott előadást dr. Körmendi Tamás habilitált egyetemi docens, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszékének vezetője Beregszászban május 19-én. A rendezvényt a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezte a Pásztor Ferenc Közösségi Házban a Mátyás Király Éve Kárpátalján rendezvénysorozat keretében.

Az előadás elején a történész felhívta a figyelmet az emlékév megtartásának fontosságára, mivel ilyenkor hangsúlyt fektetünk tevékenységének, munkásságának értékeire, valamint rávilágítunk arra, milyen kapcsolat fűzi a mai embert az egykori király alakjához.

A hallgatóság meglepetésére dr. Körmendi Tamás nem idealizált, mesékből ismert személyként mutatta be Mátyás királyt. Részletesen felvázolta kül- és belpolitikai tevékenységét, mely mai szemmel nézve nem nevezhető egyértelműen hatékonynak. Az őt körülvevő személyekkel sem volt mindig felhőtlen a kapcsolata. Példaként elmondta, hogy mindegyik kancellárja vagy börtönben végezte, vagy elmenekült a királytól. Azonban éppen abban a korban, Magyarország történelmének abban az időszakában sikerekben gazdag éveket éltek meg. Összegzésként elmondta, hogy Mátyás király stabil országot hagyott az utókorra, melyre lehetett tovább építeni. Ezért ma is emlékezünk, tanulunk tőle, és mesélünk értékeiről gyermekeinknek.

Mint ahogyan Békéssyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntőjében is elmondta, a jelenlévőknek időutazásban lehetett része, mely által kiegészültek a Mátyás királlyal kapcsolatos ismereteik, valamint betekintést nyerhettek a középkori Magyarország világába.

Az emlékév során a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség további programokkal is megemlékezik a neves uralkodóról.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma