Kezdőlap » Kárpátalja » Tudomány » Nobel-díj – Arieh Warshelnek el kellett hagynia a kibucot a kémiáért

Nobel-díj – Arieh Warshelnek el kellett hagynia a kibucot a kémiáért

Arieh Warshelnek, az egyik idei kémiai Nobel-díjasnak el kellett hagynia a kibucot, mert kémiát akart tanulni a haifai Technion műszaki egyetemen – írta csütörtökön az izraeli Maariv című lap.


Warshel a Szdé Nahum nevű kibucban született és nevelkedett, szülei néhány évvel ezelőtti haláláig rendszeresen látogatta is a közösséget, amely a legrangosabb tudományos elismerés után már megbocsájtotta neki egykori bűnét, hogy a hadseregből való leszerelés után mindenáron kémiát akart tanulni.
A neves tudós 51 évvel ezelőtt azért kényszerült elhagyni a kibucot, mert nem támogatták egyetemi tanulmányait, mondván az “nem hasznos a közösségnek”. Úgy vélték fölösleges luxus, mert eredményeit nem alkalmazhatták az akkor még elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó településen.
Miután nem szavazták meg taníttatását, Warshel elköltözött, saját erejéből végezte iskoláit, majd a Weizman Intézetben doktorátust szerzett. A kémiaprofesszor Izraelben a hetvenes évek közepén nem talált állást, egy amerikai egyetem viszont kutatói státust ígért neki, ezért költözött a tengerentúlra.
Smuel Agmon kibucbeli egykori osztálytársa azt nyilatkozta a lapnak, hogy a Nobel-díjas tudós fiatalként “csendes, szerény és nagyon szorgalmas volt. Nem érdekelték az olyan dolgok, mint a sport és a szórakozás”.
A másik friss kémiai Nobel-díjas, Michael Levitt együtt dolgozott Warshellel Izraelben, a Weizmann Intézetben, és ő maga is rendelkezik izraeli állampolgársággal.
Izraelben nagy publicitást kapott, hogy még a harmadik kémiában díjazottnak, az Ausztriából a nácik elől 1938-ban Amerikába menekült Martin Karplusnak is van izraeli kapcsolata. Lánya, Rivka Karplus majdnem harminc éve Jeruzsálemben él, családi orvos és belgyógyász.
A zsidó államban az exizraeli tudósok sikerét illetően az örömbe üröm is vegyült. Menáhem Ben-Szaszon, a jeruzsálemi Héber Egyetem elnöke a Times of Israel című angol nyelvű hírportálnak nyilatkozva úgy vélte, hogy “ezek a Nobel-díjak izraeliek is lehetnének”.
“Az ország évtizedek óta elhanyagolta a tudósok munkájához szükséges kutatási lehetőségek fejlesztését és támogatását. Egyetemeink boldogok lennének, ha a külföldön tudományos fokozatot szerzettek hazatérnének és itthon folytatnák kutatásukat, de ehhez befektetésre lenne szükség”- tette hozzá az egyetem elnöke.
Forrás: MTI

More in Izrael, kémia
Peresz bízik Obamában, Abbász nem akar Szíria elleni támadást

Simon Peresz izraeli államelnök hétfőn Obama iránti bizalmát hangsúlyozta, míg Mahmúd Abbász palesztin elnök pedig békés megoldást szorgalmazott Szíria ügyében.

Close