Sikeres méhátültetéseket hajtottak végre Svédországban

Svéd orvosok kilenc nő szervezetébe transzplantálták sikerrel rokon donorok méhét, és hamarosan a nők saját megtermékenyített petesejtjeit is beültetik az új méhekbe – jelentette be a Göteborgi Egyetem.


Az operáción átesett nők közül voltak, akik méh nélkül születtek: ez a rendellenesség 4500-ból egy kislányt érint. A többieknek daganat miatt távolították el a méhét. Mindannyian a harmincas éveikben járnak, és annak a nagy szabású kutatásnak a részesei, mely azt vizsgálja, lehetséges-e átültetett méhben gyermeket kihordani, írta az MTI

Méhátültetéssel korábban két esetben próbálkoztak – Szaúd-Arábiában és Törökországban -, ám gyermekeknek eddig nem sikerült életet adni. Ugyan több országban is folynak kutatások, Svédországban jutottak eddig a legtovább.

A Göteborgi Egyetem szülészeti és nőgyógyászati tanszékének vezetője, Mats Brannstrom az AP amerikai hírügynökség kérdésére elmondta: a kilenc páciens jól érzi magát, ugyan egyiküknél fertőzés lépett fel az átültetett szervben, a műtét után néhány nappal mindannyian elhagyhatták a kórházat. Egyik páciens kilétét sem fedték fel.

Az átültetések 2012 szeptemberében kezdődtek, a donorok a páciensek édesanyjai és más nőrokonai közül kerültek ki. A beültetett méhet nem kötötték össze a petevezetékekkel, így a nők természetes úton nem eshetnek teherbe.

Minden páciens petefészkei egészségesek voltak, így a transzplantáció előtt petesejteket nyertek tőlük, és mesterséges megtermékenyítéssel embriókat hoztak létre, majd lefagyasztották, hogy később a páciensek új méhébe ültessék őket, és így az anyák saját biológiai gyermeküket hordhassák ki.

Az átültetés után minden páciensnek gyógyszereket kell szednie, nehogy szervezetük kitaszítsa az idegen szövetet, ám a szerek nem veszélyeztetik a leendő magzatok egészségét. Vesetranszplantáción átesett nők adatai igazolják a gyógyszerek biztonságát – hangsúlyozta Richard Smith, a brit Méhtranszplantációs Társaság vezetője.

Törökországban 2011-ben egy balesetben elhunyt nő méhét ültették át egy páciensbe, akinek másfél évvel később sikerült is teherbe esnie, várandóssága azonban két hónappal az embrió beültetése után sikertelenül végződött. Szaúd-Arábiában 2000-ben élő donoros méhátültetést hajtottak végre, ám vérrög alakult ki, ezért a szervet el kellett távolítani.

A svéd kutatók remélik, hogy néhány hónapon belül elkezdhetik az embriók beültetését. Egerek, bárányok és páviánok testébe már ültettek be méhet, ám a főemlősöktől ezen az úton még nem született utód.

Legfeljebb két terhesség után a donorok méhét eltávolítják, hogy ne kelljen tovább szedniük a gyógyszereket, melyek magas vérnyomást, duzzanatot, cukorbetegséget is okozhatnak, és egyes daganattípusok kockázatát is növelik.

A kutatás vezetője arra is figyelmeztetett, senki sem tudja garantálni, hogy az átültetések végül gyermekhez segítik pácienseiket. „Mégis optimista vagyok, mert annyi bizonyos, hogy munkánkkal hozzájárulunk a tudományos fejlődéshez” – fogalmazott Brannstrom.
Forrás: index.hu