Több mint kétmillió éves kőeszközöket találtak Észak-Afrikában

Ősi kőeszközöket és vésett állati csontokat találtak Algériában. A régészek a leletek korát 2,4 millió évesre becsülik.

„Az új leleteknek köszönhetően immár En Buseri az a hely Afrikában, ahol a legrégebbi emberi húsfogyasztás kőeszközökkel bizonyítható” – áll a Science című magazinban megjelent tanulmányban. Az eszközöket Szétif városban találták, amely Algírtól mintegy 300 kilométerre északra található. Az eszközök az úgynevezett oldován-kövekhez hasonlatosak, melyeket eddig főként csak Észak-Afrikában találtak.

Az algériai eszközöket több tucatnyi megkövesedett állati csonttal együtt ásták ki a földből, vágásnyomokat viseltek magukon. A csontok a mai krokodilok, elefántok és vízilovak elődeihez tartoztak.

A régészet szerint Kelet-Afrika az ősi emberi kőeszközök születési helye. Az új leletek azt sugallják, hogy hasonló korai eszközök a kelet-afrikai árkon túl is létezhettek – áll a tanulmányban. „Ez a leletegyüttes a második legrégebbi a világon az etiópiai Gona után. Az ott talált legrégebbi tárgyak 2,6 millió évesek” – mondta Mohamed Szahuni, a tanulmány fő szerzője.

Az új leletek alapján a környéken mintegy 600 ezer évvel korábban éltek az emberek elődei, mint azt eddig vélték. Eddig a legrégebbi, Észak-Afrikában talált eszközök korát 1,8 millió évre datálták. Emberi maradványokat nem találtak, így a tudósok nem tudnak következtetni arra, az emberelődök mely faja élt a területen.