Kezdőlap » Kárpátalja » Tudomány » Új madárfajt figyeltek meg a szegedi Fehér-tónál

Új madárfajt figyeltek meg a szegedi Fehér-tónál

Egy Magyarországon eddig nem bizonyított madárfajt, lazúrcinegét figyelt meg és fotózott le három madarász a napokban, Sándorfalva térségében, a szegedi Fehér-tó nádasában.

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője közölte, hogy megjelenését és viselkedését tekintve a lazúrcinege a Kárpát-medencében is gyakori kék cinegére hasonlít, de farktolla hosszabb, a „sapkája” kék, és a testének alsó része fehér. Ezért ez a világos megjelenésű madár már távolról is feltűnő.

A hazai cinegékhez hasonlóan fészkelőterületén ez a madár is állandó, de ritka kóborló példányai Európa-szerte feltűnnek. Ezeknél a tiszta vérvonalú egyedeknél gyakrabban fordulnak elő kék cinege–lazúrcinege hibridek is. Utóbbi példányok rendszertani besorolása többször is változott, Pleske-cinege néven hol önálló fajként, hol alfajként szerepeltek.

Magyarországon eddig legalább három ilyen madarat láttak, legutóbb a mostani megfigyelési helyhez közel, a Fehér-tavi Ornitológiai Tábor egyik hálójában 2008. november 6-án.

A lazúrcinege-megfigyeléssel 418-ra emelkedett Magyarország madárfajainak száma, ami az Európában eddig előfordult 780 körüli madárfajszámot, az ország földrajzi elhelyezkedését és méretét figyelembe véve igen jónak számít – tette hozzá a szóvivő.

Észak-európai megfigyelések alapján a lazúrcinege sem idegenkedik az ember közelségétől, így amennyiben a faj nagyobb létszámú kóborlásáról van szó, a következő hetekben, hónapokban, országszerte akár a madáretetőkön is feltűnhet egy-egy példány.

Forrás: www.hirado.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Meglepő dolgok, amikre a mézet használhatjuk

A méz nemcsak akkor jön jól, ha édesíteni akarunk valamit, vagy megfájdul a torunk és köhögünk. Ez a finomság jóval...

Close