Van élet a Marson?

Folyékony víz van, tehát akár élet is lehet a Marson – közölte a NASA. Friss folyómedrek képeiből következtetnek erre, de folyóvizet nem fotóztak. A víz csak az év egy részében folyékony és valószínűleg sokkal magasabb a sótartalma, mint a földi tengereknek.

A folyómedrek telhetnek meg vízzel a Marson a legmelegebb hónapokban. A NASA már 10 éve bizonyította, hogy a vörös bolygón volt víz, most azonban azt mondják, hogy van. „Azt tudjuk, hogy a Marson jég van, de most először láthatjuk, hogy folyékony víz is lehet. Lehet, hogy sós víz, de mindenképp folyékony” – mondta a NASA kutatója.

A felfedezés jelentősége: ha víz van, élet is lehet. „Olyan környezetről beszélünk, ahol az év nagy részében a víz szilárd halmazállapotú. Ha tehát kialakult valamilyen életforma a vízben, annak olyannak kell lennie, ami képes hibernálni magát. Ilyen élőlényeket a Földön is megfigyelhetünk a különösen hideg vagy forró helyeken, tehát okkal feltételezhetjük, hogy erre a Marson is van esély” – állítja Lisa Pratt, a NASA biogeokémikusa.

A NASA szerint ha valóban van víz a vörös bolygón, az sokkal sósabb, mint a földi tengerek. Ezért lehet, hogy mínusz 20-25 fokon is folyhat víz. Igaz, a Marson az év legalább felében mínusz 125 fok körüli a hőmérséklet. A felfedezés alapján a NASA közölte, hogy mostantól tudatosan keresnek élőlényeket a Marson. (da)

hírTV