aszteroida

Veszélyt tartogat a közelgő aszteroida?

A NASA legújabb kutatása szerint 2029-ben fog a legközelebb kerülni bolygónkhoz a 335 méter széles, Apofisznek elnevezett aszteroida.

Bár a kisbolygót a sötétség és káosz megtestesítőjeként is ismert egyiptomi istenségről nevezték el, aggódni egyelőre felesleges, mert a becslések szerint biztonságos távolságban, több mint 30 500 kilométerre húz majd el a Föld mellett. Óriási mérete és relatív közelsége miatt azonban a csillagászok és a kutatók hatalmas lelkesedéssel várják az aszteroida érkezését – olvasható a CNN hírei közt.

Marina Brozovic, a NASA kutatója szerint ez az esemény hatalmas lehetőségeket tartogat a kutatóknak, hiszen rendkívül ritkán fordul elő, hogy egy kisbolygó ilyen közelségben haladjon el a bolygónk mellett. Az aszteroidát radarral és optikai teleszkóppal is meg fogjuk vizsgálni. A radaros megfigyeléskor arra is van esély, hogy részletekbe menően szemügyre vegyük az aszteroida felszínét – mondta Brozovic.

Továbbá az sem kizárható, hogy a kisbolygó akár szabad szemmel is látható lesz majd.