Visszatérés 2032-ben!

Az aszteroida orbitális pályájának számos részlete még ismeretlen, ám a csillagászok becslései szerint kevesebb, mint 20 éven belül visszatérhet a Föld szomszédságába.

A hónap elején felfedezett 400 méteres aszteroida a kutatók szerint 2032-ben újra megközelítheti a Földet. Ám a NASA szakemberei szerint nincs ok aggodalomra, ugyanis nagyon kicsi annak esélye, hogy az űrvándor becsapódhat bolygónkba.
A 2013 TV135 névre keresztelt aszteroidát október 8-án fedezték fel a Krími Asztrofizikai Obszervatórium kutatói Ukrajnában. Néhány héttel felfedezése előtt, szeptember 16-án az űrvándor 6,7 millió kilométerre repült el mellettünk.
Az aszteroida orbitális pályájának számos részlete még ismeretlen, ám a csillagászok becslései szerint kevesebb, mint 20 éven belül visszatérhet a Föld szomszédságába. A NASA Föld-közeli objektumokkal foglalkozó irodája szerint – amely a bolygóra leselkedő potenciális veszélyforrásokat monitorozza – csak egy a 63 ezerhez az esélye annak, hogy a 2013 TV135 becsapódik bolygónkba. Don Yeomans, az iroda szakembere szerint más szóval ez a szám 99,998 százalékra teszi a jelenlegi valószínűségét annak, hogy 2032-ben nem lesz becsapódás.
Az elkövetkező hónapokban a csillagászok tovább vizsgálják a 2013 TV135-öt, hogy tökéletesítsék pályáját érintő számításaikat. Amint alaposan kiismerték természetét, a NASA kutatói szerint várhatóan beigazolódik, hogy a Földdel való ütközés valószínűsége egészen elenyésző vagy kizárható.
„Relatíve új felfedezésről van szó. Ha több megfigyelés áll rendelkezésünkre, arra számítok, hogy jelentősen csökkenthetjük, vagy teljesen ki is zárhatjuk a becsapódás lehetőségét az előrelátható jövőben” – mondja Yeomans.
A 2013 TV135 előzetes megfigyelései azt mutatják, hogy orbitális pályája ugyanolyan közel viszi a Naphoz, mint bolygónkhoz. Útja során a Jupiter röppályája távolságának háromnegyedéig is eljut. A csillagászok szerint majdnem négy évbe telik az űrvándornak egy teljes keringés elvégzése.
A NASA Föld-közeli objektumok kutatóirodájának feladata a Földre potenciálisan veszélyt jelentő aszteroidák és üstökösök nyomon követése és osztályozása. Yeoman és csapata földi és űrteleszkópokat használ eme objektumok orbitális pozíciójának meghatározására. Október 14-e óta mintegy 10 ezer 332 új Föld-közeli objektumot figyeltek meg.

Forrás: MTI