11 ezer diák élhet a különleges lehetőséggel

Az idén mintegy tizenegyezer diák utazhat külhoni magyarlakta területekre tanulmányi kirándulásra a Határtalanul! program keretében – mondta Semjén Zsolt szombaton a fővárosban, amikor a program nyitányaként Felvidékre tartó diákokat indítottak útnak a budai Várból.

Közben Egerben közel száz Erdélyből érkezett honfitársunk tette le az állampolgársági esküt.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, felidézve a nemzeti összetartozásról egy éve hozott törvényt, úgy fogalmazott: ez a jogszabály nyitotta meg a nemzeti önbecsülésnek és a történelemmel való szembenézésnek az útját, ami a magyarság jövőjét jelenti.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár bejelentette: a Magyarság Házának a budai Várban lévő Magyar Kultúra Alapítvány háza ad majd otthont.

A budai Várból 225 újpesti, aszódi, szentendrei, gödöllői és ócsai diák indult szombaton felvidéki kirándulásra a Rákóczi Szövetség szervezésében.

„Senki nem tett többet a nemzet egységesítéséért”

Szombaton mintegy négyszázan kapják meg a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte.

Közel 100 Erdélyből érkezett honfitársunk tette le Egerben, a Dobó téren ünnepélyes keretek között az állampolgársági esküt szombat délelőtt – jelentette a hírTV tudósítója.

A nemzeti összetartozás napjára Eger testvérvárosából Gyergyószentmiklósról és Zetelakáról érkeztek látogatók. Minden, immár kettős állampolgár székely népviseletben vonult fel.

Habis László, a város polgármestere az ünnepségen kijelentette: a kettős állampolgárságról szóló törvény fájdalmas események végére tett pontot.

Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke az eseményen úgy fogalmazott: az elmúlt húsz évben senki nem tett többet a nemzet egységesítéséért, mint a jelenlegi kormány. (pr)

MTI/hirtv.hu