A cseh tanárok harmada veri a gyerekeket

A cseh általános iskolai tanárok nagyjából 30 százaléka kevert már le pofont egy diáknak – ismertette a Mladá fronta Dnes című politikai napilap egy közelmúltban végzett felmérés eredményeit. „Igazán meglepett a tanárok őszintesége és nyitottsága” – nyilatkozta a felmérést végző Gfk ügynökség vezérigazgatója, Jiri Svoboda. „Valójában bevallották, hogy illegális módszereket alkalmaznak” – tette hozzá.

A napilap szerint a cseh tanítók kétharmada egyetért azzal, hogy bár a fizikai büntetés nem megfelelő módszer, de gyakran mégis a legjobb megoldás. A felmérés azt is vizsgálta, hogy a tanítók vajon a többi szülőnél gyakrabban emelnek-e kezet a saját gyermekeikre.

Az eredmények szerint a lakosság többi részéhez viszonyítva a tanárok 10 százalékkal nagyobb arányban emelnek kezet saját gyerekeikre, ám sokan közülük csak elvétve kevernek le nekik egy pofont.

A többi szülő azonban gyakrabban csap oda rendszeresen a gyerekének. A tanárok és a többi szülő esetében is a tévétől való eltiltás szerepel a büntetési lista élén: az előbbiek 47 százaléka, míg az utóbbiak 41 százaléka él rendszeresen a gyakorlattal. A tévémegvonást a leszidás, majd a pofon követi a sorban.

Forrás: index.hu