A magyar népmese napja és más kárpát-medencei fesztiválok

Megünnepeltük a magyar népmese napját, de más hagyományőrző-teremtő fesztiválok is lehetőséget adtak hagyományaink és kultúránk gyöngyszemeinek felelevenítésére az elmúlt héten. Ebből nyújtunk most egy – sajnos közel sem kimerítő – összefoglalót kulturális körképünkben.

Megemlékezés és a magyar népmese napja

Méltóképpen múlt el Sütő András halálának 5. évfordulója: a marosvásárhelyi temetőben lévő sírnál gyűltek össze mindazok, akik máig őrzik a Kossuth-díjas író emlékét. Ezzel párhuzamosan felavatták az első Sütő-szobrot a Kárpát-medence másik szegletében: Sopronban. A Krónika beszámolója szerint az erdélyi születésű író azért marad fontos a magyarság egésze számára, mert ,,regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg, és valamennyi munkájában az anyanyelv meghatározó voltáról szólt.”

,,Elek apó” születésének 152. évfordulójára emlékeztek a hétvégén Kisbaconban és Szentgyörgyön. A magyar népmese napján a nagy mesélő Benedek Elek tiszteletére könyvbemutatóval, koncerttel,zarándoklattal és tanulságos gyermekjátékokkal várták a látogatókat. Benedek Márta, mint a rendezvény egyik főszervezője emlékeztetett, hogy a nagy mesemondó tanításai máig érvényesek. Így a következő mondás is: ,,Az állam nyelvét meg kell tanulni, édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni!”

Határon túliak a határainkon belül

Emigrantski – Húsz éves az újvidéki emigráció címmel művészeti fesztivált rendeztek kiállítással, koncertekkel, filmekkel vasárnap a fővárosi A38 hajón. A kulturális programokban gazdag fesztivál valójában osztálytalálkozó a két évtizede hazánkba érkezett vajdaságiak számára, akik – a szervezők szerint – a mai napig nem tudták igazán tisztázni hovatartozásukat, státuszukat – írja a Vajdaság MA.

Mindeközben kárpátaljaiak is érkeztek Pécsre a Határon Túli Magyarok XX. Fesztiváljára. Ennek keretében az elmúlt hét csütörtöki szakmai fórumának központi témája volt: a kettős állampolgárság hatása a magyar kulturális életre, a határon túli magyar közművelődés, művészet helyzete, a nemzeti identitás őrzésének lehetőségei. A Kárpátinfó beszámolója szerint az ukrajnai magyarok a kárpátaljai magyar irodalom bemutatásával, valamint fotókiállítással érkeztek a szakmailag és kulturális szempontból jelentős eseményre.

BeregFeszt és színházi fesztivál Gyergyószentmiklóson

A bor és gasztronómia volt az idei, mindazonáltal több mint 50 éves hagyománnyal bíró BeregFeszt középpontjában. Az esemény népszerűségét mutatja, hogy a beregvidékiek mellett a hágón túlról is érkeztek látogatók. Mindemellett a népek közötti barátság erősítéséről, toleranciáról és más népek kultúrája felé irányuló nyitottság szükségességéről is szó esett. A Kárpátinfo írása szerint a sátrakban bemutatott mezőgazdasági és ipari termékek, a megújuló borkultúra egytől-egyig azt hirdetik, hogy a vidéknek van jövője, és anyanyelve, kultúrája őrzésében, iskolarendszere fenntartásában az itt élő őshonos magyaroknak is okuk remélni.

Tíznapos, több mint 600 színházi szakértő részvételével kezdődött meg a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium az elmúlt pénteken. A kormányzati támogatást (Románia kormányának Etnikumközi Hivatalát és az Oktatási Tárcát) maga mögött bíró rendezvény kiemelt jelentőségű, és nagy reményeket fűznek hozzá a szervezők. A kisebbségi színházaknak ugyanis lehetőség nyílik egymás tevékenységének megismerésére, valamint a közönség előtt is felvonulnak a létező alternatívák. A fesztivál programjában 23 színházi előadás, koncertek, műhelymunkák, színháztudományi előadások, kerekasztal a Kárpát-medencei magyar színházak együttműködéséről, felolvasószínház, könyvvásár szerepel – olvashatjuk a Krónikában.

Sikeres koncert Pozsonyban

Nagy sikerrel koncertezett a Szentegyházi Gyermekfilharmónia a pozsonyi Szent Márton Dómban. Az együttes brüsszeli és bécsi fellépésük után állt meg a szlovák fővárosban, megismételhetetlen élménnyel gazdagítva a népes nézőközönséget. A székelyföldi gyermekeket a vendéglátók és a koncertkörút fővédnöke a sokszínű kultúra utazó nagyköveteiként konferálták fel, amihez senki nem fűzött kétséget. Repertoáruk ugyanis igen gazdag: Bach, Beethoven, Liszt és Berlioz dallamai is felcsendültek a koncert során, bizonyságot téve a régi mondásról, miszerint aki énekel, kétszer imádkozik – írja a Felvidék MA.

Ajánló

Október 14. és 16. között Liszt Ferencre emlékezik Marosvásárhely. A kerek évfordulón – születésének 200., halálának 125. évfordulóján – zongoraestet rendeznek, valamint a Liszt Ferenc víziói címen meghirdetett pályázat nyertes alkotásait mutatják be. Emellett vetélkedőt szerveznek az érdeklődő középiskolásoknak annak érdekében, hogy a fiatalok is minél jobban megismerjék az élete végén is magyarul törve beszélő, mégis szívében és zenei világában ízig-vérig magyar zeneszerző munkásságát – írja az Erdély.ma.

Forrás: kitekinto.hu