A Magyarországgal folyó tárgyalások megszakítását követelik a szlovák tokajiak

A kelet-szlovákiai Tokaj-borvidék hét községének képviselői felszólították a pozsonyi kormányt, hogy azonnal zárja le a Magyarországgal folyó tárgyalásokat és véglegesen jelölje ki a régió határait.

Az ezt követelő petíciót, amelyet az érintettek hétfőn elküldtek Iveta Radicová miniszterelnöknek, illetve a koalíciós pártok vezetőinek, eddig mintegy 1200-an írták alá – közölte a keddi szlovák sajtó.

„A múltban természetes volt, hogy a magyar féllel folytatott tárgyalásokon a tokaji bortermelők és földtulajdonosok képviselői is részt vettek. A tavalyi kormányváltás óta Simon Zsolt földművelésügyi miniszter rólunk, de nélkülünk tárgyal” – jelentette ki Pavel Eftimov, a Tokaj-szövetség elnöke.

Simon Zsolt a bírálatra nem válaszolt. Szóvivője útján megüzente, hogy a Magyarországgal és az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások lezárása előtt bármiféle információ nyilvánosságra hozatala káros lehetne. A szóvivő szerint a szlovákiai tokaji termelők és földtulajdonosok követelései rövidlátóak és Szlovákia számára kedvezőtlenek.

„A tárgyalások folyamatban vannak és folytatódni fognak, mert erre az egész régió fejlődése érdekében szükség van” – mondta Szabó Mónika, szóvivő újságíróknak.

Magyarországon a Tokaj-borvidék kiterjedése mintegy 12 ezer hektár. Szlovák oldalon jelenleg összesen 980 hektár. A Sme című pozsonyi liberális lap értesülése szerint  Simon Zsolt hajlandónak mutatkozik, hogy meghátráljon a magyar követelések előtt és 565,2 hektárra csökkentse a szlovákiai Tokaj-borvidék területét.

„Felhívásunk nem irányul senki ellen, nem akarunk újabb konfliktust gerjeszteni. Csak azt szeretnénk elérni, hogy a szlovákiai jogi helyzet ugyanolyan legyen mint Magyarországon, ahol Tokaj-borvidék határai nem változnak” – hangoztatta Magda Haburdová, a tokaji kis bortermelők szövetségének elnöke.

MTI