A szlovákiai református egyház is csatlakozhat a Magyar Református Egyházhoz

 

Júniustól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is csatlakozhat a jelenleg szinte az egész Kárpát-medencére kiterjedő, 2009-ben létrejött egységes Magyar Református Egyházhoz – közölte Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának szóvivője.

 

Mint azt a Magyar Református Egyház Generális Konventjének Mályiban megrendezett elnökségi ülése után a szóvivő elmondta, a felvidéki reformátusok képviselői olyan, a nemzetközi gyakorlatot figyelembe vevő javaslatot terjesztettek elő, miszerint bizonyos fenntartással ratifikálnák a Magyar Református Egyház alkotmányát; a részletek kidolgozása még hátravan.

Ezt az elképzelést a konvent elnöksége és jogi bizottsága támogatja, annak elfogadásáról azonban majd a Generális Konvent júniusban Temesvárra összehívandó plenáris ülése hivatott véglegesen dönteni. A szlovákiai reformátusok csatlakozásához ugyanakkor a Magyar Református Egyház alkotmányát nem kell módosítani, ahhoz mindössze még az szükséges, hogy májusban a szlovákiai zsinaton is elfogadják ezt a javaslatot – tette hozzá.

Tarr Zoltán rámutatott: a szlovákiai református egyház csatlakozási nyilatkozatában a tervek szerint szerepel majd, hogy az alkotmány bizonyos passzusai a szlovák nyelvű közösségekre, illetve a szlovák többségű gyülekezetekre nem, vagy csak részben vonatkoznak. A Magyar Református Egyház alkotmányában egyébként most is benne van, hogy minden részegyház azokat a nyelveket használhatja, amelyek az adott részegyházban hivatalos, gyakorlott nyelvekként elismertek – jegyezte meg.

A felvidékiek csatlakozásával hatra nőhet a Magyar Református Egyház tagegyházainak száma: jelenleg Magyarország, Kárpátalja, Délvidék, Szlovénia és Erdély a tagja, hozzájuk csatlakozhatnak a szlovákiaiak – közölte.

A szóvivő beszámolt arról, hogy a Generális Konvent elnöksége határozott az egyetlen, Szerbiában államilag elismert magyar nyelvű református óvoda tervezett egymillió forintos támogatásáról is. A bácskossuthfalvi intézményt a Magyar Református Egyház költségvetéséből támogatják, így ennek, és a múlt heti debreceni református jótékonysági bál 2 millió forintos bevételének köszönhetően az óvoda az idei tanévet egész biztosan sikeresen be tudja fejezni.
Az elnökségi ülésen elfogadták a Magyar Református Egyház idei költségvetését is, ezt majd a Generális Konvent plenáris ülésének meg kell erősítenie. Ennek alapján a 42 milliós büdzséből a legnagyobb részt, 30 millió forintot a magyarországi fél vállalja, az erdélyiek 4,5 millióval járulnak hozzá, a legszerényebb hozzájárulás pedig Délvidékről érkezik majd, 600 ezer forintnak megfelelő összeg – tájékoztatott.

Elmondása szerint a pénzt egyebek mellett a nehéz helyzetben lévő határon túli iskolák támogatására, valamint a közös programok kommunikációjára költik majd; utóbbiak közül kiemelkedik a VI. Magyar Református Világtalálkozó rendezvénysorozata – amelynek idén nem lesz központi eseménye – Kárpát-medence-szerte, amelynek programjait az egyes egyházkerületek szervezik. Ezek közül kiemelkedik a júliusban Tatán megrendezendő Csillagpont ifjúsági találkozó.

Jelentős kiadás lesz ezenkívül a Kálvincsillag elnevezésű lap kiadása, amelyet októberre terveznek megjelentetni, illetve költenek még a május 22-i megemlékezésekre is, amelyek során az egységes Magyar Református Egyház 2009-ben történt megalakulását ünneplik. Ez alkalomból rendezik majd meg a Szeretethíd elnevezésű, egész Kárpát-medencére kiterjedő önkéntes programjukat is. A rendezvények szerves része az immáron évek óta megrendezett református zenei fesztivál is – fűzte hozzá.

Forrás: felvidek.ma

Kép: google.hu