A választások éve lesz az idei a Vajdaságban

A választások éve lesz a vajdasági magyar közösség számára 2014, hiszen többször is a szavazóurnák elé járulhatnak e közösség tagjai különféle voksolásokon. Erről közölt összeállítást csütörtökön a szabadkai Pannon RTV, amely felsorolta, hogy mikor is kell majd szavazniuk a Szerbia északi tartományában élőknek.

Még januárban dönthetnek arról, hogy lesznek-e előre hozott parlamenti választások a nyugat-balkáni országban. Az egyik kormánypárt, a legnagyobb támogatottsággal bíró Szerb Haladó Párt (SNS) egyes politikusai a választások kiírását sürgetik, mások viszont türelemre intenek, és feleslegesnek tartják, hogy a parlamenti ciklus félidejében új választásokat tartsanak. Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes, a párt elnöke korábban azt mondta, szerinte nincs szükség voksolásra, de semmilyen lehetőséget nem lehet kizárni.
Az országos szinten kormányzó pártok viszont vajdasági választásokat is szeretnének, a tartományban ugyanis ők vannak ellenzékben, és a választásoktól várják a hatalomváltást. Indokként az alkotmánybíróság azon decemberi döntését hozták fel, amely alkotmányellenesnek nyilvánította a vajdaság alapdokumentumának számító statútum kétharmadát. Szerintük a döntés azt is alátámasztja, hogy a tartományban hatalmon lévők az utóbbi időszakban csendes elszakadási politikát folytattak Szerbiától.
Várhatóan októberben tartják a nemzeti tanácsi választásokat. A szerb kormány javaslata azonban nincs összhangban az országos kisebbségi önkormányzatok javaslatával. Ők ugyanis tavaszi vagy nyár eleji voksolást szorgalmaznak. A testületek négyéves mandátuma júliusban jár le, egy októberi választás pedig néhány hónapos átmeneti státust eredményezne.
Azok körében, akik felvették a magyar állampolgárságot, nagy az érdeklődés a tavaszi magyarországi országgyűlési választások iránt is. Szerbiából eddig 17 ezren kérték felvételüket a választási névjegyzékbe, vagyis ennyien kívánnak részt venni az immár egyfordulós voksoláson. A magyar választások időpontja egyelőre nem ismert, azt azonban már most tudni lehet, hogy az európai parlamenti választásokat május 25-én tartják, a kettős állampolgárok pedig ezen is részt vehetnek.

Forrás: MTI