A visegrádi csoport szerepét méltatták az évfordulón a miniszterelnökök

A visegrádi csoport megalakulása olyan fontos esemény Közép-Európa újkori történelmében, amely jelentősen hozzájárult a második világháború után megosztott Európa újraegyesítéséhez, valamint Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia európai integrációjához – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet a V4-ek miniszterelnökei fogadtak el keddi pozsonyi csúcstalálkozójukon a csoport megalakulásának 20. évfordulója alkalmával.

 

  

A nyilatkozatot Iveta Radicová szlovák, Orbán Viktor magyar, Petr Necas cseh és Donald Tusk lengyel kormányfő írta alá.

 

A miniszterelnökök szerint a visegrádi csoport ma „a sikeres politikai és gazdasági átmenet elismert jelképe”, s tevékenységét az Európai Unió is pozitívan értékeli. A dokumentum vázolja a V4-ek legfontosabb jövőbeni feladatait, azt hogy a négy ország továbbra is kész a kölcsönös együttműködés fejlesztésére, s ezzel hozzájárulni az erős, stabil és demokratikus Európa kialakításához.

 

A négy visegrádi ország kormányfői eredetileg a szlovák elnökség programjáról, valamint az Európai Tanács márciusi ülésének napirendi pontjairól kívántak tanácskozni. Radicová javaslatára azonban módosították a programot, s kiemelten foglalkoztak az élelmiszerek, a nyersanyagok és az energia árának világméretű gyors emelkedésével.

 

Megállapították: mind a négy országot mélyen nyugtalanítja az élelmiszerek, a nyersanyagok és az energia árának világméretű gyors növekedése. Miután az egyes országok önmagukban képtelenek kezelni ezt a problémát, a V4-ek felszólították az Európai Uniót, hogy a súlyos problémával időben és hatékonyan foglalkozzon.

 

A visegrádi miniszterelnökökhöz délután csatlakozott Angela Merkel német és Werner Faymann osztrák kancellár, valamint Mikola Azarov ukrán kormányfő. A megbeszélések központi témája az európai energiabiztonság problémája volt.

 

A német kancellár a találkozó utáni sajtóértekezleten leszögezte: a visegrádi csoport szerepe az Európai Unió keretein belül nagyon pozitív. Külön kiemelte, hogy a V4-ek nagy figyelmet szentelnek az Európai Unió keleti szomszédainak.

 

A négy visegrádi ország miniszterelnökei, valamint a német és az osztrák kancellár a találkozón aláírt nyilatkozatban felszólította a fehérorosz kormányt, hogy engedje szabadon a bebörtönzött ellenzékieket és garantálja országában az emberi jogok tiszteletben tartását.

 

Orbán Viktor a sajtóértekezleten kijelentette: a négy visegrádi ország a gazdasági válság előtt a közép-európai régióban a gazdasági növekedés motorja volt, s reményének adott hangot, hogy ez így lesz a válság után is.

 

„Az Európai Unió bővítésének politikáját még ebben a pesszimista időszakban is fenn kell tartani” – vélekedett



 a magyar miniszterelnök, aki a csúcstalálkozó után ukrán partnerével kétoldalú megbeszélést is folytatott.



Donald Tusk mindezzel kapcsolatban a szolidaritás szükségességére hívta fel a figyelmet.



Forrás: MTI

Kép: www.mno.hu