Alrégiót akar az RMDSZ

Arra nem lett volna esély, hogy a Székelyföld önálló régió legyen, ám a régión belüli, közigazgatási alegység is megfelelő alkotmányos alapot biztosít az autonómiatörekvéseknek – véli Borbély László, a párt alelnöke.

Romániában a régiókon belül közigazgatási alegységeket alakítana ki az RMDSZ. Borbély László alelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: óriási előrelépés lesz, ha elfogadják a vonatkozó javaslatot. Ezzel ugyanis alkotmányos keretet biztosítanak annak, hogy a székelyföldi alegység létrejöjjön közigazgatási hatáskörrel.
Nem lett volna esély arra, hogy a Székelyföld önálló régió legyen – tette hozzá.
Elmondta azt is: meg kell nyerniük a román honfitársaikat is ahhoz, hogy a törvényjavaslatot elfogadják. Ezt segíti, hogy Dobrudzsa, Konstanca és a szubkárpáti megyék együtt akarnak alrégiót alkotni, ami jól jön, mert nem mondhatják, hogy csak a magyarok akarnak ilyen egységet létrehozni – magyarázta az RMDSZ alelnöke.
Hangsúlyozta: az RMDSZ azt szerette volna, ha az alkotmánymódosító javaslatba a különleges státusú régió megfogalmazás kerül be, de az alrégió létrehozása is megfelelő alkotmányos alapot biztosít az autonómiatörekvéseknek.

Forrás: hirado.hu