Kezdőlap » Kitekintő » Kárpát-medence » ÁrAdás – Kárpát-medencei egyetemi gyülekezetek találkozója

ÁrAdás – Kárpát-medencei egyetemi gyülekezetek találkozója

Több, mint 350 hallgató vett részt Szegeden a Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján március 17–19. között. Kárpátalját a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) és az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet (UREGY) tagjai mellett idén először a Nagydobronyi Református Líceum tanulóinak csoportja is képviselte.

Az alkalom idén az ÁrAdás címet viselte, utalva az árvíz után újjáéledő Tisza-parti megyeszékhelyre, valamint a kiáradó, megújító Szentlélek munkájára. A konferencia központi témája a megújulás volt, melyet ifj. Csomós József lelkipásztor, az alkalom főelőadója bontott ki számunkra két előadás, valamint a vasárnap délelőtti úrvacsorás istentisztelet keretében. A lelkipásztor rámutatott: tisztáznunk kell magunkban, hogy a helyünkön vagyunk-e, használjuk-e a tálentumainkat, hogy a világ megváltoztatását önmagunk megváltoztatásával kell kezdenünk, továbbá, hogy a közösségeinkért a legtöbb, amit tehetünk, hogy a részei leszünk, megtesszük érte, ami tőlünk telik, ha így teszünk, a közösség is velünk lesz, segítségünkre lesz, amikor szükségünk van rá.

Pál Feri atya a tőle megszokott lendületes előadásmóddal, példákkal gazdagon szemléltetve világított rá, hogy a lelki megújuláshoz meg kell vizsgálnunk, mennyire tudunk kötődni a másik emberhez, rendelkezünk-e képzelőerővel, hogy meglássuk a másikban a többet, hogy olyanra is képes, amire ő maga sem tartja képesnek önmagát. Rámutatott a szavak jelentőségére, hogy a másokhoz intézett szavaink túlmutatnak önmagukon. Ha ezeken a területeken változtatni tudunk embertársainkhoz való viszonyulásunkon, fogalmazott az előadó, akkor a változás megmutatkozik az Istennel való kapcsolatunkban is.

A szombati nap egyik fénypontja egy pódiumbeszélgetés volt Mező Misivel, a Magna Cum Laude együttes frontemberével, aki őszintén mesélt megtérése előtti életéről, és hogy hívővé válása mekkora változásokat hozott számára, emellett két dallal is kedveskedett a hallgatóságnak.

Szabadidős programok is várták a résztvevőket: több, mint húszféle műhelymunka közül választhattak a szombat délutáni idősávban. A találkozó ideje alatt becsületkasszás teaház működött a fair trade kereskedelem szellemében, melynek lényege, hogy a bevétel közvetlenebb módon, nagyobb százalékban jut el a termelőkhöz. A kereskedelem ezen módjáról előadást is hallgathattak az érdeklődők.

Hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogy a református egyházak 2009 óta meglévő egysége az egyetemisták körében megvalósul, barátságok köttetnek, egymás által épülünk, feltöltődünk. Reméljük, hamarosan újra találkozunk!

Pallay Ferenc
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Közel kétszáz kamion rostokol az ungvári határnál

Hétvégén jelentős kamiontorlódás alakult ki az Ungvár–Felsőnémeti határátkelőhelyen – tudatta a mukachevo.net hírportál. Még a hét első napján, március 20-án...

Close