Autonómiatüntetést kezdeményez az MPP

A jövő év első hónapjaiban megtartandó nagyszabású autonómiatüntetés megszervezését kezdeményezi a Magyar Polgári Párt (MPP).

Biró Zsolt úgy vélte, olyan tömegmegmozdulást kellene szervezni, amelyen az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek közösen üzenik meg a bukaresti kormányzatnak, hogy az ország közigazgatási átszervezése csakis Székelyföld területi egységének a megőrzésével, a székelyföldi régió kialakításával lehetséges. Biró Zsolt szerint a tüntetést a pártok fölött álló Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) kellene megszerveznie legkésőbb márciusban.

Biró Zsolt a december 9-én tartott parlamenti választásokra visszautalva – amelyeken pártja nem állított jelölteket – nem tartotta szerencsésnek, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kisajátította az autonómia jelszavát a kampányban. Az MPP elnöke szerint az EMNP ezzel rossz szolgálatot tett a székelyföldi autonómiaharcnak, hiszen míg korábban a Székely Nemzeti Tanács saját (nem hivatalos) népszavazásán 220 ezer szavazatot gyűjtött az autonómia célja mellé, az EMNP csupán 30 ezer szavazatot kapott a régióban.

A pártelnök arra is kitért, hogy az SZNT kezdeményezésének megfelelően a jövő év elején össze kell hívni a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést, amelyre valamennyi székelyföldi település választott önkormányzati képviselőit meg kell hívni, függetlenül attól, hogy mely párt színeiben nyertek mandátumot.

Az MPP elnöke úgy vélekedett, az építkezés ideje jött el az erdélyi magyar politikában.

MTI/Kárpátalja