Az összmagyar középiskolás tábor kinőtte a Kárpát-medencét

Összmagyar középiskolás tábort rendez immár 19. alkalommal a Rákóczi Szövetség július 2. és 8. között. Ezúttal is Rákóczi földjén, Sátoraljaújhelyen találkoznak a világ számos pontjáról érkező magyar gyökerű gimnazisták. A Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű, egyhetes középiskolás diáktábor résztvevői megtekintik a környék nevezetességeit, de ellátogatnak a felvidéki területekre is, például Kassára, Dobóruszkára, Nagyszelmencre.

A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi, a határon túli és a diaszpórából érkező magyar diákok, tanárok között. A hat nap alatt a táborozók történelmi és látványos színházi előadáson, kirándulásokon vehetnek részt, a legnagyobb vonzerőt mégis a személyes találkozások jelentik. „Ez az a tábor, ahol Kiss Tamás Tordáról és Konkoly Béla Minneapolisból barátságot köthetnek, vagy ahol Cajkás Kristofer Miamiból ugocsai diákokkal beszélgethet” – jellemzik a tábort a szervezők.

Csáky Csongor mellett, Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Majnek Antal, munkácsi püspök köszöntötte a fiatalokat a Magyar Kálvárián a július 2-i nyitónapon.

„A világban szétszóródott magyaroknak az infrastruktúra és a telekommunikáció fejlődésének köszönhetően ma már nem fogyatkozó, elszigetelt kis közösségekben kell élniük, hanem az új vívmányok segítségével részesei lehetnek a nagy magyar közösségnek, amelynek alakításában nagy szerepük van a fiataloknak” – hangoztatta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Orbán Balázs úgy fogalmazott:

„A 21. SZÁZAD A MI OLDALUNKON ÁLL”.

Orbán Balázs államtitkár kijelentette, amennyire ellenünk volt a 20. század, annyira a mi oldalunkon áll a 21., hiszen egy erősödő, a múltjával tisztában lévő, a jelenét alakítani tudó és a jövőjének kovácsává váló anyaország biztosít stabil hátteret a nemzetépítő törekvéseknek.

„Az ország fizikai és lelki értelemben is épül” – mondta Orbán Balázs, hozzátéve: „a közösségek, a nemzet, a vallás, az identitás mind olyan elemek, amelyekre sorra találunk rá”. Ehhez kapcsolódnak a 21. század olyan vívmányai, amelyek megkönnyítik a kapcsolattartást egymással: „ugyanazokat a híreket olvassuk, ugyanazt a közösségi médiát fogyasztjuk” – fogalmazott az államtitkár.

Csáky Csongor üdvözli az összmagyar középiskolás tábor résztvevőit Sátoraljaújhelyen (Fotó: Rákóczi Szövetség)

Csáky Csongor, a tábort szervező Rákóczi Szövetség elnöke kiemelte: a tábor kinőtte a Kárpát-medencét, ugyanis a több mint négyszáz, javarészt „anyaországi és a trianoni békediktátum során elszakított területekről meghívott” résztvevő mellett idén először Európa számos országából, valamint más földrészekről is érkeztek vendégek.

A diaszpóra magyarságát hetven olyan dél- és észak-amerikai, ausztráliai, spanyolországi vagy olaszországi fiatal képviseli, akiknek nagyszülei, dédszülei a huszadik század viszontagságai miatt hagyták el hazájukat – közölte az elnök. Hozzáfűzte: a megnyitónak helyet adó sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária szimbolikus helyszín, hiszen az ott felállított stációk az elszakított 38 magyar városnak állítanak emléket.

A Rákóczi Szövetség által szervezett 2018-as összmagyar középiskolás táborban is lehetőséget adnak a fiataloknak, hogy megismerkedjenek a magyar kultúrával, elmélyítsék történelmi és anyanyelvi tudásukat, és életre szóló barátságokat kössenek határokat átívelve.