Bírálja a kulturális támogatások elosztását a szlovákiai magyarok kerekasztala

Bírálta az állami kulturális támogatások elosztását a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, amely a felvidéki magyar civil szervezeteket tömöríti.

„A támogatások kiírása, a döntési mechanizmus kialakítása, illetve a döntések megszületése a korábbi gyakorlathoz képest több hónapot késett. Ez rendkívül nehéz helyzetbe hozta a nemzeti kisebbségi, köztük a szlovákiai magyar szervezeteket és intézményeket” – áll az állásfoglalásban, amelyet a kerekasztal koordinációs bizottsága adott ki, s a Bumm hírportálon olvasható.

A kerekasztal furcsállja, hogy a függetlennek titulált bizottságok május végén már meghozták döntésüket, de több mint egy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a hivatal közzétegye az eredményeket.

„Máig nem világos, hogy a bizottságok döntései és a közzététel között miért telt el ilyen hosszú idő, illetve hogy a kormányhivatal apparátusa, a kormányalelnök tanácsadói és a kormányalelnök mennyiben módosította a bizottságok döntéseit. A bizottságok döntéseinek jegyzőkönyvét a kormányhivatalnak közzé kellett volna tennie, ugyanígy a kormányhivatal módosításait is” – mutat rá a szervezet, amely problémásnak látja azt is, hogy nem került nyilvánosságra, milyen elvek alapján hoztak döntést a bizottságok.

A kerekasztal kifogásolhatónak tartja, hogy a kormányhivatal alkalmazottai köztisztviselőként is helyet kaptak a bizottságokban.
„Összegezve, komoly problémákat látunk a kisebbségi támogatások elosztásának rendszerében, amelyeket nagyon gyorsan orvosolni kell. Ha ez nem történik meg, folyamatosan élni fog a gyanú, hogy egyéni és más érdekek mentén történik továbbra is a kisebbségi támogatások elosztása. A kisebbségi kultúrák támogatására szánt anyagi eszközök közpénzből valósulnak meg, az adófizetők pénzéből, következésképpen nem szolgálhatnak egyéni, csoport-, hivatali vagy pártérdekeket” – áll az állásfoglalásban.

A kerekasztal arra kéri a kormányhivatalt, hogy hozza nyilvánosságra a bíráló bizottság döntéseit, az esetleges módosításokat, valamint gyorsítsa fel a szerződéskötési eljárást, hogy az egyes szervezetek még a nyár folyamán hozzájuthassanak a megítélt támogatásokhoz.

MTI