Bírsággal fenyegetik a magyar zászló kitűzőit

Több mint ezer euróval büntethetik Romániában azokat a székelyföldi önkormányzatokat, amelyek törvénytelenül kifüggesztik a magyar zászlót – derült ki Hargita megye prefektusának körleveléből.

Az Adevarul című lap internetes kiadásában szerdán azt írta: Jean-Adrian Andrei prefektus körlevelet intézett a Hargita megyei polgármesteri hivatalhoz, amelyben arra figyelmeztette az elöljárókat, hogy 2500 lej (165 ezer forint) és 5000 lej (330 ezer forint) bírságot szabhatnak ki a hivatalukra, ha törvénytelenül kifüggesztik más államok zászlóit.
A prefektus leszögezte: más államok lobogóját csak a törvényben megszabott feltételek mellett tűzhetik ki, így a magyart is csak a románnal együtt lehet kihelyezni, hivatalos látogatás alkalmával vagy amikor nemzetközi konferenciát szerveznek a településen. Hozzátette, a magyar zászlót nem lehet állandó jelleggel kitűzni.
Andrei a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy a Hargita megyei polgármesteri hivatalok és közintézmények épületén Románia zászlaján kívül más lobogók is ki vannak függesztve, így a magyar zászló is, ennek ellenére 2002 óta nem róttak ki bírságot a hatóságok.
Vita a székely zászló körül
Székelyföldön a székely zászló használata is jogi vita tárgyát képezi az önkormányzatok és a kormánymegbízott szerepét betöltő prefektusi hivatalok között. A prefektus közölte, hogy az általa vezetett hivatal a legrövidebb időn belül ellenőrzéseket végez, és megbírságolja a kihágást elkövető önkormányzatokat.
Marosvásárhelyen gyűlnének össze a székelyek
A Magyar Polgári Párt még december közepén kezdeményezte egy nagyszabású autonómiatüntetés megszervezését, a Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyre március 10-ére hirdette meg a székely szabadság napját. Időközben az MPP támogatta az SZNT által meghirdetett demonstrációt.

Forrás: mno.hu