Csak szlovák pártokkal kíván együttműködni a parlamenti választások előtt a Most-Híd

Csak szlovák ellenzéki pártokkal, konkrétan a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) és Radoslav Procházka volt államfőjelölt parlamenten kívüli Háló (Siet) nevű pártjával működne együtt a 2016-os parlamenti választások előtt a Bugár Béla vezette Most-Híd – derült ki a szlovák-magyar párt Országos Tanácsának szombati ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Bugár Béla pártelnök tájékoztatása szerint a pozsonyi tanácskozáson a parlamenti választásokra való felkészülés, ezen belül az esetleges politikai partnereikkel történő együttműködés lehetőségei, valamint a párt idei költségvetése került napirendre.
A politikus bírálta a Robert Fico vezette kormány „populista” intézkedéseit, valamint „nem egyértelmű” külpolitikáját, amellyel kapcsolatban arra utalt, hogy az utóbbi időszakban az ország külpolitikájának súlypontja keleti irányba mozdult el.
Bugár Béla elmondta azt is, hogy a párt legfőbb döntéshozó testülete elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében a Most-Híd két szlovák ellenzéki párttal, a KDH-val és a Hálóval, kíván együttműködni a 2016 tavaszán esedékes parlamenti választások előtt, és ezt a hármast a „kormányváltó erők alapjának” tekinti. Kérdésre válaszolva közölte: az együttműködésről folyó tárgyalások még nem zárultak le leendő partnereikkel.
A Most-Híd már tavaly jelezte, hogy a parlamenti választásokig nem kívánnak együttműködni a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártjával (MKP), „az MKP-val való együttműködés csak a 2016-os választások után esedékes.”
Bugár Béla az MTI kérdésére szombaton azt válaszolta, hogy ehhez továbbra is tartják magukat. Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy csak akkor kívánnak együttműködni az MKP-val, ha az bejut a parlamentbe, Bugár Béla kijelentette: ezt a döntést majd a választások után hozzák meg.