Csak Szlovákiának van gondja a kettős állampolgársággal

Szlovákiát kell megkérdezni, mi a baja a kettős állampolgársággal, mivel azt Pozsonyon kívül egyetlen más európai állam sem ellenzi – nyilatkozta Navracsics Tibor magyar miniszterelnök-helyettes egy cseh lapnak.

Navracsiccsal a Hospodárské Noviny című cseh napilap közölt interjút, melynek során a határon túli magyarságról is kérdezték – írja az MTI.

Arra a kérdésre, miszerint mi az oka annak, hogy a határon túli magyar állampolgároknak adandó választójog komoly feszültséget okoz Szlovákiával, miközben Romániával, ahol jóval több magyar él, nem, Navracsics azt felelte, ezt a szlovákoktól kell megkérdezni. Rámutatott, Szlovákia az egyetlen európai állam, amelynek problémát okoz a magyar állampolgárság könnyített megszerzése. „Ez a hazai szlovákiai politikai harcok kérdése” – vélekedett a miniszterelnök-helyettes.

A politikus nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy az új magyar alkotmány a Himnusz első mondatával kezdődik. Visszautasította azt a vélekedést is, miszerint nacionalizmus lett volna, hogy az új magyar kormány először a határon túli magyarok honosításával foglalkozott, és csak azután a gazdasággal.

„Ez nem nacionalizmus. Ez nem volt más ország ellen irányuló provokáció” – szögezte le Navracsics.

Ugyanakkor egy másik helyen rámutatott: a történelemből ismert, hogy 1920-ban a magyar kisebbségeket senki sem kérdezte meg, akarnak-e Romániában vagy Csehszlovákiában élni. „A magyar nemzet nagy része a határokon túl rekedt, és ez politikai probléma. A párizsi szerződések után a kisebbségek nem rendelkeztek az összes emberi joggal. Most nagyon jók a kapcsolataink” – mondta a miniszterelnök-helyettes a tekintélyes cseh lapban megjelent interjúban.

Forrás: kitekinto.hu