Diplomáciai visszavágó – Gökcek lerágózta Sarkozyt

 

Az ankarai polgármester tiszteletlenségnek tartotta, hogy a francia elnök, egy rágóval a szájában érkezett hozzájuk, ezért Göksek is rágóval a szájában búcsúzott el Sarkozytől.

 

Melih Gökcek ankarai polgármester visszavágott és ő is rágógumival a szájában bocsátotta útjára a rövid törökországi látogatásáról távozó Nicolas Sarkozy francia elnököt.

Sarkozy, amikor megérkezett a török fővárosba egy hatalmas rágóval a szájában száll ki a repülőgépből. A G20 elnökeként Sarkozy mindössze hat fagyos hangulatú órát töltött Ankarában.

„Sarkozy kiszálláskor egy hatalmas rágógumin csámcsogott. A lépcsőn leereszkedve egy pillanatra megállt, félbeszakította a rágózást, vizslató tekintettel körbenézett, majd ott folytatta, ahol abbahagyta” – mondta a török belpolitika üde színfoltjának és egyben megosztó személyiségének számító Gökcek. „Személy szerint engem nagyon megbotránkoztatott” – tette hozzá a városatya.

Ankara polgármestere elárulta, hogy Sarkozy korábban Abdullah Gül török államfő franciaországi látogatásán is tiszteletlenül viselkedett. Gökcek így nem hagyhatta válasz nélkül az újabb sértést: „Amikor kikísértem, én is végig rágóztam – az autóban, a repülő felé vezető úton, és amikor elbúcsúztam tőle, akkor is”. „Valakinek válaszolnia kellett, és úgy gondolom, hogy diplomatikusan reagáltam. Létezik egy olyan dolog, amit kölcsönösségnek hívunk” – folytatta.

Sarkozy kitartóan ellenzi Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz, s ennek Abdullah Güllel közös sajtótájékoztatóján is hangot adott – feldühítve ezzel a helyi közvéleményt.

Gökcek elárulta, hogy a közembereknek is tetszett a lecke, amit a francia elnöknek adott. A Twitter közösségi oldalon „100-ból 98-an” hálásak voltak a polgármester magatartásáért.

Forrás: hirado.hu