Együtt az autonómiáért Erdély és a Vajdaság

Az autonómiakérdések és főleg a kulturális autonómia gyakorlati megvalósulása volt a témája a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken zárult kétnapos szabadkai találkozójának.

Az RMDSZ Vajdaságba látogató tagjai a szabadkai Pannon RTV-nek elmondták, hogy a közösségépítés és politikai érdekérvényesítés fejlesztése a céljuk, az MNT eddigi tapasztalatai pedig ebben sokat segíthetnek.
Korhecz Tamás, az MNT elnöke szerint a vajdasági magyar közösség számára megtisztelő, hogy az erdélyi magyarság képviselői tőlük szeretnék átvenni a tapasztalatokat. Az RMDSZ az erdélyi magyarság kulturális stratégiáját szeretné megfogalmazni, ezért a stratégiai tervezésre és végrehajtásra, valamint a stratégiák megalkotásának gyakorlatára voltak leginkább kíváncsiak.

Kilenc éve asztalon az RMDSZ autonómiatervezete

Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnök szerint „nagyon érdekesek az átfedések, áthallások, ami az erdélyi programokat illeti”. Hozzátette, hogy a Vajdaságban már a törvényi feltételek is adottak a kulturális autonómiához. Az RMDSZ 2005-ben terjesztette a román parlament elé azt a törvénytervezetet, amely a kulturális autonómiát is magába foglalja, viszont azt azóta sem vitatták meg – hangzott el a találkozón.

Forrás: mno.hu