Eltűnhet a magyar ima a moldvai csángó falvakból?

Igen ritkán csendül fel magyar ima a moldvai csángó falvak egyházi eseményein – írja a Krónika Online. Hamarosan talán már misékre sem lesz szükség.

Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritka a magyar ima vagy mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker – olvasható a lapban.

Legutóbb Solomon Adriánnak, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége volt elnökének temetésén hangzott el magyar nyelvű köszöntő- és búcsúbeszéd, imádság és ének az egyébként román nyelvű szentmisén – mondta a Krónikának Pogár László, a csángószövetség jelenlegi vezetője.

Néha megengedik

Salamon József, a Bákó megyei, de a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéhez tartozó Gyimesbükk lelkésze szerint korábban volt rá példa, hogy magyar ima hangzott el a moldvai magyar falvakban a román nyelvű mise előtt és után, ám ez leginkább temetéseken fordul elő. A lelkész nemrégiben maga tolmácsolta a család kérését lelkésztársának. Azt mondta, lelkesedés ugyan nincs, de azért néha megengedik.

Salamon József úgy vélte, egyházi szinten nem várható nemzetközi döntés, a Vatikán pedig nem avatkozik be ilyen ügyekbe.

Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse a lapnak azt mondta: a magyar nyelvű misékre vonatkozóan nincs általános szabály a Csángóföldön.

Elmondta: gyakran az az eljárás válik be, hogy megbeszélik a helyi plébánossal, és akkor lehet imádkozni magyarul – Pusztinában például a hívek nyomására négy éve imádkoznak magyar nyelven a templomban péntekenként az asszonyok.

A magyar nyelvű gyászszertartást sem engedélyezik mindenhol, például Szerbeken hiába kérték, hogy egy idős asszony utolsó kívánságaként magyarul is misézhessenek a temetésen – mondta Nyisztor Tinka, aki az elmúlt huszonöt évben több módon is megpróbálta kiharcolni a magyar misék engedélyezését, még a Vatikánban is járt.

Gesztus

Akkor azzal az ígérettel tért haza, hogy magyarul tudó papokat küldenek misézni Pusztinába. Azonban a plébános azóta is ugyanaz, és nincs magyar mise – számolt be Nyisztor Tinka.

A vallási felelős a magyarországi római katolikus egyház segítségét is kérte, ahol azonban azt a választ kapta: ez egy gesztus.

„Budapesten már hat esztendeje miséznek románul a csángóknak – és itt senki nem kérte. Ez egy gesztus. Moldvában 25 esztendeje kérjük, a Vatikánt is megjártuk, de nekünk semmilyen gesztust nem tesz senki” – idézi a lap Nyisztor Tinkát.

A vallási vezető úgy véli, az is előrelépésnek számít, hogy a korábbi magyarellenes egyetemi tanárok, papok már nem tanítanak a jászvásári papképzőben, ahol nemrég Márton Áron püspökről hangzott el előadás, és a diakónusszentelésen megengedték, hogy magyarul gyónjon, ami a korábbi helyzethez képest sikernek értékelhető.

A teljes cikk itt olvasható.