Érvényes marad Dabis Attila Romániából való kitiltása

A bukaresti táblabíróság jogerősen elutasította Dabis Attilának, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottjának a kérését, hogy semmisítsék meg a Romániából való kitiltását elrendelő tavalyi határozatot.

A végzés kivonatát a táblabíróság sajtóosztálya juttatta el kedden az MTI-nek. A bírák mind a panaszos kifogásait, mind pedig a panasz érdemi részét megalapozatlannak találták és elutasították. A döntés ellen nincsen fellebbezési lehetőség.
A román határrendészek 2018. március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT magyar állampolgárságú külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiatüntetésre. Az MTI-nek korábban elmondta: oka van azt feltételezni, hogy az ellene hozott intézkedés politikai motivációból született, válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végez.
A román határrendészet később azt közölte vele, hogy olyan cselekedetek következtében járt el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát. Azt is megjegyezte: ezek a cselekedetek „valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges”. A határozat a nemzetbiztonsági törvénynek arra a cikkelyére hivatkozott, amely felsorolja a Romániát veszélyeztető tényezőket. A hatóság azt is tudatta, hogy Dabis Attila 2021. március 8-ig nem léphet be Romániába.
Dabis Attila Izsák Balázzsal együtt támadta meg az Európai Unió luxembourgi bíróságán az Európai Bizottságnak azt a 2013-as határozatát, amelyben elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés bejegyzését. A pert – melybe Románia az EB oldalán avatkozott be – Dabis és Izsák ez év márciusában megnyerte, és az EB azóta bejegyezte a székely autonómiatörekvések érvényre juttatását segítő kezdeményezést.
A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen szerzett tavaly doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.