Ez a választások éve a Vajdaságban

A választások éve lesz a vajdasági magyar közösség számára 2014, hiszen többször is a szavazóurnák elé járulhatnak e közösség tagjai különféle voksolásokon. Erről közölt összeállítást a szabadkai Pannon RTV, amely felsorolta, hogy mikor is kell majd szavazniuk a Szerbia északi tartományában élőknek.

Még januárban dönthetnek arról, hogy lesznek-e előre hozott parlamenti választások a nyugat-balkáni országban. Az egyik kormánypárt, a legnagyobb támogatottsággal bíró Szerb Haladó Párt (SNS) egyes politikusai a választások kiírását sürgetik, mások viszont türelemre intenek, és feleslegesnek tartják, hogy a parlamenti ciklus félidejében új választásokat tartsanak. Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes, a párt elnöke korábban azt mondta, szerinte nincs szükség voksolásra, de semmilyen lehetőséget nem lehet kizárni.

Az országos szinten kormányzó pártok viszont vajdasági választásokat is szeretnének, a tartományban ugyanis ők vannak ellenzékben, és a választásoktól várják a hatalomváltást. Indokként az alkotmánybíróság azon decemberi döntését hozták fel, amely alkotmányellenesnek nyilvánította a vajdaság alapdokumentumának számító statútum kétharmadát. Szerintük a döntés azt is alátámasztja, hogy a tartományban hatalmon lévők az utóbbi időszakban a Szerbiától való csendes elszakadás politikáját folytatták.

Várhatóan októberben tartják a nemzeti tanácsi választásokat. A szerb kormány javaslata azonban nincs összhangban az országos kisebbségi önkormányzatok javaslatával. Ők ugyanis tavaszi vagy nyár eleji voksolást szorgalmaznak. A testületek négyéves mandátuma júliusban jár le, egy októberi választás pedig néhány hónapos átmeneti státust követelne.

MTI/Kárpátalja hetilap