Harmóniából jeles

Mi történik, ha öt egyetemista, akik élnek-halnak a népzenéért, leülnek egy sörre Kolozsváron és beszélgetni kezdenek? Kézenfekvő, hogy zenekart alapítanak.

Mivel mindannyian más-más zenei műfajokat kedvelnek, különböző stílusokat hoztak magukkal a zenekarba. Mégis elképesztő összhangban képesek együtt dolgozni – ez a változatosság a Tokos zenekar egyik legnagyobb erőssége.
A fiúk 2011 óta játszanak a jelenlegi felállásban. Sokáig anonim zenekarként működtek, de a fellépési lehetőségek megkövetelték a névválasztást, így egy rövid időre a Duhaj zenekar nevet vették fel.
A klasszikus zenén túl számos más stílusban és zenekarban is játszanak. A lakodalmas zenétől a jazz-en át a könnyűzenéig mindent szeretnek, de a népzene köti össze őket. Gyermekkoruktól kezdve otthonosan mozogtak a táncházak világában is, így nagyon közel áll hozzájuk a tánc és az ének – ez utóbbit nem mellesleg nagyon jól is űzik, tudásukat szerencsére a műsorban is megmutatják.
Az együttes minden tagja a Kolozsvári Zeneakadémia hallgatója, de a tanuláson és a Tokoson kívül más együttesekben is zenélnek. Gergely Elek a Kolozsvári Magyar Opera énekese, Szép Bálint pedig a hegedűse, de akad, aki jazz-bandában játszik, és a tagok között megfordulnak lakodalmas zenészek és énekesek is.
Ha zenélésről van szó, számukra nem csak a szórakoztatás, hanem a szórakozás is fontos. Úgy vélik, kevés zenész engedi meg magának, hogy átjárja a zene, pedig szerintük így lesz igazi öröm a muzsikálás. Hobbijuk a zene és a népzene, a közös fellépések számukra kikapcsolódást és felszabadulást jelentenek, nem pedig munkát. Számos településen felléptek már, sokszor az adott helység táncegyüttesének kíséreteként.
Forrás: mediaklikk.hu