Hét kárpátaljai hallgató a Collegium Talentumban

Megtartotta évnyitóját a Collegium Talentum, a külhoni magyar tehetségeket felkaroló intézmény. A Collegium Talentum 2014-es évi megnyitóját október 10-én tartották az Edutus Főiskola aulájában, ahol az első évfolyamos hallgatók bemutatkozására és fogadalomtételére is sor került.
A tatabányai székhelyű Edutus Főiskola keretein belül működő tehetségtámogató rendszer 2014-ben újabb húsz taggal bővült (az előző évek gyakorlatától eltérően, ahol évente harminc tagot vettek fel – a szerk.). A 47 jelentkezőből a felvételi során a legjobbnak bizonyult doktoranduszhallgatók és doktorjelöltek a határon túli magyar területekről – Felvidékről hárman, Kárpátaljáról heten, Erdélyből nyolcan és a Vajdaságból ketten – érkeztek. A program feladata a külhoni magyar értelmiségi réteg nevelése, a fiatal kutatók felkarolása, tudományos kutatómunkájuk segítése révén a tudományos utánpótlás gyarapítása. A Collegium Talentum hat féléven keresztül biztosít ösztöndíjat, tutori segítséget és egyéb támogatást a fiataloknak. Olyan tudást ad, amellyel a fiatal kutatók a tudományos életben is megállják helyüket.
A tagok félévente két képzésen vesznek részt. Előadásokat hallgatnak és olyan tréningben részesülnek, mely tudományos előmenetelüket szolgálja. Természetesen emellett minden hallgató a saját kutatásával is foglalkozik, melyről a félév elején vállalási tervet, annak végén pedig beszámolót készít, s ennek alapján értékelik teljesítményét.
A 2014/15-ös tanévben a három évfolyamon több mint hetven kutató vehet részt az elitképző programban.

Gál Adél
Kárpátalja.ma