Honlap indult a délvidéki atrocitásokról

Honlapot indított a Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány a második világháború végén a Vajdaság területén meggyilkolt magyarokról. A tomegsirok.hu a február 22-én, kedden a budapesti Terror Háza Múzeumban ugyanerről a témáról szóló kiállítás megnyitójával egy időben vált elérhetővé. A tömegsirok.hu oldal tartalmazza a kutatók és tanúk által eddig azonosított áldozatok, 4735 ember nevét, településenként. Emellett a túlélőkkel és szemtanúkkal készített interjúk tekinthetők meg a honlapon, amely könyvrészleteket, levéltári dokumentumok fénymásolatait és a délvidéki vérengzésekről szóló történeti munkák rövid ismertetőjét is tartalmazza.

 

Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány által létrehozott és fenntartott honlap egyelőre állami támogatások nélkül, magánerőből működik.

1944-45-ben az egykori Jugoszláviában, a mai Bácska és Bánát, valamint a baranyai háromszög területén a bevonuló jugoszláv partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság utasítására tömegesen kínozták meg és végezték ki a kollektív bűnösséggel vádolt magyar és német nemzetiségű lakosokat. Így álltak bosszút egyebek mellett az 1942. januári „hideg napokért”, amikor magyar katonák mintegy négyezer szerbet és zsidót gyilkoltak meg. A délvidéki magyarok közül 15-20 ezer embert gyilkoltak meg 1944-ben és 1945 elején. A Vajdaságból elüldözött magyarok száma 85 ezerre tehető.

(MTI)