Huszadszor rendezik meg Szepsiben az Egressy Béni Színjátszó Fesztivált

Huszonegyedik évfolyamához érkezett az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál, amelyet november 7. és 9. között huszadik alkalommal rendeznek meg Szepsiben (az elsőt, 1999-ben Királyhelmecen tartották), s az eddigiektől eltérően a buzitai kultúrhodály felújítása miatt Szepsiben.

Tíz versenyelőadás és három vendég előadás várja a fesztiválozókat és a közönséget, de lesz fotókiállítás a tavalyi, jubileumi év képeiből, megkoszorúzzák Egressy Béni szobrát és idén is átadják a Fesztivál-díjat.

November 7-én, csütörtökön 15.30 órakor Egressy Béni szobrának a megkoszorúzásával indul a háromnapos rendezvény, ahol ünnepi beszédet mond Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója, közreműködik a helyi Vox Columbellae Vegyeskar Havasi József karnagy vezetésével. A megnyitón a Városi Művelődési Központ színháztermében adják át az idei Fesztivál-díjat, ahol a megnyitó után Sasvári Sándor színművész, a huszonegyedik évfolyam fővédnöke Közös a sorsunk! címmel ad műsort.

Az ünnepi fogadás után 20.00 órától három versenyelőadást láthatnak az érdeklődők és a szakmai zsűri, amelyben az idén Regős János a Szkéné Színház rendezője, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Körömi Gábor rendező, drámapedagógus és Juhász Dósa János újságíró foglal helyet.
Az első versenyelőadás Komáromból érkezik, a Marianum Egyházi Iskolaközpont a Fehérlófia című népmese alapján létrejött színpadi játékot mutatja be a rozsnyói származású Tóth Gábor rendezésében. Őket a makranci Cserépszín Vegyes Éneklőcsoport egy tréfás falusi jelenettel követi (Kurta kocsma), amelyet Lišovsky Márta rendezett. Az első napot a kassai Pinceszínpad Megőrült a Sátán című előadása követi Havasi Péter rendezésében. Akasztják a hóhért, Havasi Péter hosszú évekig ült a szakmai zsűriben, s tavaly ő kapta a Fesztivál-díjat. A harmadik előadás után a szakmai zsűrié lesz a főszerep.

Pénteken és szombaton délután 14.00 órától indul a program, pénteken először a nagyfödémesi esztrádfesztivál idei győztes produkcióját láthatják a vezekényi Görbetükör Színjátszó Csoport előadásában (Végső diagnózis – delirium falsus), majd a nánaiak következnek, akik mivel Gyárfás Miklós Játék a csillagokkal című előadásukkal megnyerték az idei Jókai Napokat, csak vendégként mutatkozhatnak be a Lengyelfalussy Juhász Mária által rendezett előadásukkal. Őket az idén 40 éves füleki Zsákszínház követi, akik a napokban mutatták be A negyvenedik című előadásukat Mázik István rendezésében, amely Ionesco Különóra című műve nyomán készült.

Fotó: Kresnye András

A vacsora után este hét órától egy másik állandó résztvevő, a nemesócsai Nefisz következik, akik az ógyallai Fesztysekkel közösen a csoport rendezője, Csorba István által színpadra álmodott Csipkerózsika történetét mutatják be. Őket követi a tornai Vár-lak színjátszó csoport, akik S. Szabó István A keresztanya című vígjátékát mutatják be Balázs Éva és Kajkó Henrietta rendezésében, s nem hiányozhatnak az idei fesztiválról sem a királyhelmeci Bodrogközi Színjátszók sem, akik Forgách András Halni jó című darabját vitték színpadra Illésné Popália Irén rendezésében. Az előadás végén következik a szakmai zsűri értékelése.

Szombaton két versenyelőadás és két vendégjáték várja mindazokat, akik a zárónapon sem maradnak hűtlenek az Egressy Fesztiválhoz. Előbb a füleki Apropó Kisszínpad mutatja be az Édes Álmok című előadását Szvorák Zsuzsa rendezésében, amely Karel Čapek A rovarok életéből című drámája alapján készült. Őket két magyarországi vendégelőadás követi, a hidasnémeti Tizenhárom Komédiás Színjátszó Kör az Én, József Attila című musical alapján készült előadását nézhetjük meg Técsyiné Almási Edit rendezésében, majd a budapesti Közjegyzők Színjátszók Köre Ray Coonney és John Chapman Kölcsönlakás című bohózatát mutatja be Tóth Levente rendezésében. A fesztivál előadásainak a sorát a bódvavendégi hagyományőrzők zárják tréfás borkóstolójukkal, amelyet a minap elhunyt Bodonyi András rendezett.

Amíg a zsűri értékel és a díjakról dönt, a fesztiválozók egy helyi zenés összeállítást nézhetnek meg, amelynek közreműködői: Nagy Imre, Nagy Júlia, Nagy Gabriella, valamint a Péderi Vegyeskar.

Az idén is napi két számmal jelenik meg a Lakoma című fesztiválújság Kozsár Zsuzsa vezetésével, s aki bővebben is kíváncsi a fesztivál történéseire, az kísérje figyelemmel a fesztivál oldalát.

Felvidék.ma