II. Kárpát-medencei Demográfiai Konferencia

Február 16-án az Országház megtelt hazai és határon túli családokkal és gyermekekkel. A hétköznapi feszített tempó mellett most a családok lehetőséget kaptak, hogy gyermekeiket szakképzett csoportvezetők foglalkoztassák, míg a rendezvény iránt érdeklődők részt vehettek a konferencián.

A családok élete akkor teljes, ha bizonyosak róla, hogy gyermekük a megfelelő képzést kapja. Ferenc Viktória előadásában bemutatta az óvodákat, mint a családi etnikai szocializációt kiegészítő formális színhelyet.

Az NSKI több kutatást végez, amelynek célja felmérni azokat a kívánalmakat, amelyek szerint a szülők óvodát választanak. A kutatás arra irányult, hogy elősegítse az óvodaválasztást, mivel az a szocializáció első alappillére.

Az óvodai programok és a pedagógiai módszerek sikeressége később a gyerek szocializálódásában és az iskoláskori teljesítményben is megfigyelhetőek. Fontos az anyanyelvű iskola és óvoda választása, hiszen a gyermek életében megengedhetetlen, hogy ne anyanyelvén, ne a magyar nyelven tanuljon. Az óvodakutatás kapcsán meg kell figyelni, hogy melyek a szülők, és melyek az óvodapedagógusok véleményei. „Ha van igény a magyar nyelvű óvodákra, akkor azokat ki kell építeni”- húzta alá Ferenc Viktória.

A magyar kormány a fontos intézmények, köztük az óvodák körét próbálja bővíteni. A megújult óvodák gyakran minőségi szempontként szerepelnek a kiválasztás során.

A Kárpát-medencei óvodakutatás eredményeinek ismertetésében bemutatta a szempontrendszereket, amelyek szerint a szülők óvodát választanak. Gyakori a pedagógiai munka minőségének elvárása mindamellett, hogy a magyar érdekeket képviselő óvodákat részesítik előnyben.

A családbarát intézkedéseknek pozitív társadalmi hatása van, derült ki Hajnal Virág előadásából.

A külhoni magyar családok éve program sikeressége abban rejlett, hogy megtalálták a családokat, akik a támogatás által nagyobb biztonságot éreztek.

A vállalkozókkal való foglalkozás kiemelt politikai cél, hiszen egy vállalkozó is tud segíteni. Ösztönözni próbálják őket, hogy visszaadják a közösségnek azt a támogatást, amit ők kapnak. A vállalkozókat meg kell erősíteni abban, hogy a családokért és a gyerekekért tegyenek. A Kárpát-medencei védőnő hálózat fejlesztésének köszönhetően bárhol segítségért folyamodhattak a szülők, hiszen a tudományos konferenciákon már határon túli gyermekgyógyászok is szélesíthették tudásukat.

Farkas Péter a Kincs képviseletében a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről nyújtott előadásában a kapcsolatok kiépítésére és a magyar nemzetiségünk megtartásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

A nyugati civilizációban az embereknek szükségük van a kapcsolatok kiépítésére és azok megtartására. A családok életében olyan változások következtek be, ami a gyermekvállalásra is kihatott, és jellemzően egyre inkább megfigyelhető a halasztó magatartás, az egyszülős család, és a mozaik család.

Akkor, ha már a gyerekvállalás terve megszületett, az a legfontosabb, hogy a tervezett gyermek megszülessen. Az átlagos gyermekvállalás a szülők 25,5 életévére tehető.

A gyerekvállalás kapcsán a már meglévő gyermekek száma határozza meg, hogy még hány gyermeket vállalnak a családok. Ehhez fontosak a lakhatási körülmények, a munkahely, a jövőbeli kilátások és a párkapcsolat. Új generációs tényként kell kezelni azt is, hogy a fiatalok esetében fontos a megfelelő partner és a stabilitás.

„Csak az ép, boldog családokból épülhet fel egy erős nemzet” – emelte ki Farkas Péter.

A konferencia végén a külhoni magyar családok éve alkalmából köszöntötték a Mátyusföldi Nagycsaládos Egyesületet 20 éves jubileuma alkalmából, mely működése során számos tagcsaládot szólított meg és segítette a családokat abban, hogy a keresztény hit, a szeretet és az egység példája a család legyen. Az egyesület elnöke, Pásztor Csaba köszönetét fejezte ki, és elmondta, bizakodással tekint a jövőbeli pozitív folytatás és a közös munka elé.

A Házasság Hete programsorozat zárásaként a 2019-ben jubiláló házaspárokat köszöntötték, majd a felvidéki és a többi határon túli csoport a Fővárosi Nagycirkuszban töltötte a délutánt.