Jövőre is indul zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

Jövőre is elindul a Székely Gyors–Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat 2018. május 18-án indul, és 21-én, pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők december 6-án Budapesten.
A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.

Mező Tibor, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz az előző évekhez hasonlóan Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével péntek hajnalban érkezik Budapestre.

A Keleti pályaudvarról a Székely Gyorssal egy, 16 kocsiból álló szerelvényként indul tovább Erdélybe. Az „össznemzeti zarándokvonatot” a Szent István király tiszteletére feldíszített mozdony húzza majd.

A zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban, székely családoknál szállásolják el – tette hozzá.

Mező Tibor elmondta: a zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak.

Ezt követően a Csíksomlyó Expressz zarándokai Madéfalvára mennek, ahol megemlékezést tartanak az 1764-es madéfalvi veszedelem áldozataink emlékművénél, majd részt vesznek a madéfalvi „pünkösdi forgatagon”.

A zarándokok másik csoportja, a Székely Gyors utasai az ezeréves határról az alcsíki Csíkszentsimonba utaznak, ahol felkeresik Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonát.

Frigyesy Ágnes, Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványának segítője elmondta: a gyermekotthonba érkező 500 zarándokot Böjte Csaba fogadja majd. A zarándokok átadják a vonaton a ferences szerzetes otthonai javára gyűjtött adományokat, részt vesznek a gyermekotthon pünkösdi királyválasztásán és a településen működő Csíki Sörgyár sörbemutatóján.

Az este Dévai nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes koncertjével zárul.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 16 kocsiból álló zarándokvonat 1100 utast tud szállítani. A vonaton lesz hangosítás és két büfékocsi.

Kitért arra: 2018-ra tízezernél több lesz azok száma, akik az évek során a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonattal utaztak a csíksomlyói búcsúba.

Hozzátette: az évente 140 millió utast szállító vasúttársaság életében ez nem tűnik jelentősnek, valójában azonban a társaság kiemelten kezeli a különvonatokat.

Ezeken a vonatokon ugyanis sok olyan ember utazik, akik egyébként nem használják a közösségi közlekedést, és csak ilyenkor lehet meggyőzni őket a vonatozás előnyeiről – mondta a vezérigazgató.

Kiss Dezső Péter, a Budavári Szent György Borrend kancellárja elmondta:  a magyar borrendek 80–85 tagú csoportja is részt vesz a zarándoklaton, a búcsúban önálló keresztaljaként vonulnak majd, a madéfalvi forgatagban pedig a borrendek bemutatják „zászlós boraikat”.

A zarándoklat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.