Kárpátaljai gyerekek a székelyföldi Legendárium Karneválon

Második alkalommal szervezték meg az erdélyi Székelyudvarhelyen a Legendárium Karnevált június 2-án. A rendezvény célja, hogy a gyerekek megismerjék, megszeressék és terjesszék a környezetükben ismert és kevésbé ismert mondákat, legendákat. Ennek eszközéül a szervezők – a Székelyföldi Legendárium csapata – a színjátszást választották: az amatőr iskolai színi csoportok egy-egy általuk kiválasztott történetet dolgoztak fel s mutattak be társaiknak és a szakértő zsűrinek.

A Fazakas Szabolcs által megálmodott, életre hívott, irányított, immár tízéves Legendárium munkatársai idén nagyot álmodtak, s ez alkalommal már a Kárpát-medence más területeit is megszólították. A meghívást örömmel fogadták a Bakos-Tóth Erika és Lőrinc Ágota vezette Gáti Gézengúzok is, akik Szépasszony dombjának történetét mutatták be.

A két határátlépés és a hosszú út után a lelkes kis csapat közel félszáz erdélyi és vajdasági társával együtt igazi fesztiválhangulatba csöppent. A rendezvény helyszínéül szolgáló, Székelyudvarhely szívében elhelyezkedő Székelytámadt vár sokat látott falai megteltek élettel, gyermekzsivajjal, kacagással. Tündérek, kócos ördögfiókák, óriások, manók, szépséges leánykák, nyalka legények népesítették be a környéket. Míg a színpadon egymást váltották a jobbnál jobb előadások, addig a látogatók megtekinthették a Mini Erdély Park mozdonyainak kiállítását; az Arany Griff Rend középkori sátorral, heraldikával és címerrajzolással, a Hunyadiak hadi felszerelésének mustrájával és fotózkodási lehetőséggel várta az érdeklődőket; a legkisebbek kedvencei, az arcfestők sem hiányoztak a kínálatból.

A rendezvény leglátványosabb része a résztvevők jelmezes felvonulása volt: a kis színészek a Legendárium rajzfilmfigurái kíséretében bemutatkoztak a városlakóknak, akik örömmel fogadták a színes és jókedvű menetet.

A nap végén, míg a zsűri azon munkálkodott, hogy kiválassza a dobogós csapatokat, az izgatott gyerkőcök és vezetőik az Evilági zenekar koncertjén vezethették le a feszültséget, amit örömmel meg is tettek.
Nagy volt a tét, hiszen az elismerés mellett a győztes csapatok egy budapesti kirándulás lehetőségét is megkapták. Mezei Gabriella színművésznő, Szabó Zsuzsanna tanítónő, Miklós Zoltán múzeumigazgató, Dáné Szilárd tanfelügyelő és Fazakas Szabolcs döntése alapján az V–VIII. osztályos kategóriában végül a III. helyezést a székelyderzsi János Zsigmond Általános Iskola csapata, a II. helyezést a csíkmenasági Gál Sándor Általános Iskola csapata kapta, a fődíjas pedig a csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskola csapata lett. Az I–IV. osztályos kategóriában a III. díjat a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola diákjai, a II. díjat a Csíkfalvi Általános Iskola csapata érdemelte ki. A kicsiknél a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum színjátszói állhattak a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokára.

A szervezők – akiken a hirtelen támadt hatalmas vihar és más nehézség sem fogott ki – tettek arról, hogy senki se menjen haza üres kézzel. Értékes ajándékokkal, sok-sok szeretettel és figyelemmel, élményekkel, új barátságokkal térhetett haza minden résztvevő.

A Gáti Kovács Vilmos Középiskola csapata és segítőik ezúton is köszönik a lehetőséget és további sikereket kívánnak a Székelyföldi Legendárium munkatársainak!

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma