Kárpátaljai szervezet a XV. MIÉRT Akadémián

A Magyar Ifjúsági Értekezlet a Kárpát-medence legnagyobb ifjúsági szervezete, mely minden évben megszervezi egyik legfontosabb országos rendezvényét, a MIÉRT Akadémiát. Az elmúlt hétvégén szeptember 30. és október 2. között a Bihar megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács társszervezésével Püspökfürdő adott otthont az ifjúság számára igen fontos kérdéskörrel foglalkozó konferenciának.

A rendezvény fő célja az volt, hogy egy olyan szakmai eseményt valósíthassanak meg, ahol a fiatalokat érintő és őket foglalkoztató témák kerülnek terítékre. Az Akadémia idei fő tematikája a 2016 kihívásai elnevezést kapta. Idén, első alkalommal, kárpátaljai szervezet is meghívást kapott az értekezésre. Vidékünket a KMKSZ ISZ elnökségi tagja, Fábián Beáta képviselte.

Az eseménysorozat péntek délután kezdődött ünnepélyes megnyitóval, amely keretében Cseke Attila, Bihar megyei RMDSZ-elnök, Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke és Horváth Béla BTIET-alelnök, Szalacs község fiatal polgármestere köszöntötték a résztvevőket. A megnyitó után Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke a közelgő parlamenti választások tétjéről mesélt az Akadémia résztvevőinek.

A szombati program dr. Bárdi Nándor előadásával kezdődött, aki a budapesti kormányzat kisebbségpolitikájáról tartott előadást. Ezt követően dr. Székely István Gergő a választási törvény által behozott kampányszabályozásokat vázolta fel. Nagy Gábor a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) részéről sikeres roma szociális vállalkozásokról tartott előadást, amely keretében bemutatta a projekt által létrehozott sikeres vállalkozásokat. Dr. Mészáros Edina Lilla a Brexit okait és lehetséges „forgatókönyveit” taglalta, részletesen bemutatta, hogy mely politikai intézkedések vezethettek a brit népszavazáshoz, és mik lehetnek a kilépés lehetséges következményei.

A délutáni blokk első előadója dr. Kádár Magor volt, aki a kampányon belül zajló kommunikációs stratégiákat mutatta be. Interaktív beszélgetés keretében a résztvevőkkel közösen formázták meg egy jó politikus profilját. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szövetség 2016-os kihívásairól szólt. Dr. Melegh Attila a migráció globális perspektíváiról beszélt. Általános diagramok és statisztikák köré építve prezentálta a napjaink rendkívül bonyolult problémájának titulált migrációs témát. Ezt követően dr. Kováts András A menekültek és fogadtatásuk Magyarországon című előadása zárta az estét.

Vasárnap Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője Kihívások a parlamenti választások tükrében című előadásával fejeződött be a rendezvény szakmai programja. Elmondta, hogy ekkora méretű újítás, ami a parlamenti képviselői listát illeti, nem volt az RMDSZ-ben megalakulása óta. Véleménye szerint a 2016-os év nagy kihívása, hogy az országszerte többféleképpen megélt többség-kisebbség kapcsolatot hogyan lehet egységbe kovácsolni, valamint a kisebbség biztonságának helyreállítását szintén az idei év egyik nagy kihívásának nevezte.

KMKSZ ISZ