Kolozsváron tartják az Európai Színházi Unió 18. fesztiválját

Tizenegy év szünet után ismét megszervezik az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiválját, amelynek ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz a házigazdája – közölte pénteken az erdélyi teátrum.

Az UTE FEST nevű seregszemle november 19. és 30. között lesz a kincses városban. A tizenkét napos fesztiválon 15 tagszínház, illetve egyéni tag előadása lesz látható. A közönség többek között olyan rendezők előadásait láthatja, mint Armin Petras, Gabriele Vacis, Simos Kakalas, Andrei Serban, Giorgio Barbiero Corsetti, Marco Solari és Alessandra Vanzi, Boris Lijesevic, Jannisz Leontarisz, Nuno Cardoso, Frank Hoffmann, Botond Nagy, Silviu Purcarete, Margarita Mladenova, Tompa Gábor, Sinkó Ferenc, Michal Docekal, Klim Kozinsky, Eszenyi Enikő, Yvonne Jansen és Rafael Sanchez.

A szervező színház által közzé tett program szerint a seregszemlén egyebek mellett román, olasz, szerb, luxemburgi, portugál, bolgár, orosz, cseh és német előadások láthatók. Magyarországot a Vígszínház képviseli, amely Eszenyi Enikő rendezésében Charlie Chaplin A diktátor című előadását mutatja be.
A fesztiválra a jegyárusítás október 8-án kezdődik.

Az Európai Színházi Unió 1990-ben alakult Giorgio Strehler rendező, a milánói Piccolo Teatro legendás igazgatója és Jack Lang francia politikus kezdeményezéseként. A jelenleg 34 tagot tömörítő szervezetnek a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2008-ban lett tagja, Tompa Gábort, a színház igazgatóját pedig tavaly májusában az Unió budapesti közgyűlésén választották a szervezet elnökévé.

A színházakat és színészeket egyesítő unió elősegíti az újító jellegű, nemzetek közötti színházi együttműködést és tapasztalatcserét. Alapvető céljai közé tartozik az európai kulturális örökség megőrzése és továbbörökítése azáltal, hogy fórumot biztosít nemzetközi produkciók számára, támogatja a fiatal művészek egyéni és közös munkáját, találkozásaikat tapasztaltabb szakemberekkel, valamint részvételüket a politikai és társadalmi problémákat kritikusan elemző projektekben.