Kövér László tornatermet avatott a vajdasági magyar szórványban

A lehetőségeket tekintve komoly ajándéknak nevezte Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a vajdasági Muzslyán azt a tornatermet, amely a szórványban élő magyar középiskolások számára épült magyar támogatással.

Az Emmausz Kollégium tornatermének átadóján a házelnök kiemelte, hogy a terem nemcsak a testedzés helye lesz, hanem közösségi tér is, amelyben a fiatalok találkozhatnak azokkal, „akikkel együvé tartoznak”.
Kövér László emlékeztetett arra, hogy éppen 11 évvel ezelőtt tartották meg Magyarországon azt a népszavazást, amelyen elutasították a kettős állampolgárság lehetőségét. Úgy fogalmazott, „ha tizenegy esztendővel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy 2015. december 5-én együtt leszünk egy olyan tornaterem átadásán, amelyhez hozzájárult a magyar állam, kevesen hitték volna el, mert abban az időben szinte végzetesen erőt vett rajtunk a hitetlenség és a reménytelenség. Önnön nagyszerűségünkben, emberségünkben, bátorságunkban és összetartozás-tudatunkban veszítettük el a reményünket, és nem hittünk abban, hogy ebből fel lehet állni”.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy 2010 után a magyar kormány új fejezetet tudott nyitni a nemzetpolitikában: az Alaptörvényben rögzítette, hogy a mindenkori magyar kormánynak kötelessége felelősséget vállalni a szétszakított nemzetrészekért, megteremtette az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségét, szavazati jogot adott a kettős állampolgároknak, az idei évtől pedig már nemcsak szimbolikusan, hanem a gyakorlatban, gazdaságilag is támogatja a külhoni magyarságot. Hozzátette: sok időnek kell még eltelnie, hogy már szinte senki ne gondolkodjon az elvándorláson, és a szülőföldön maradás legyen a természetes választás, de az első lépések már megtörténtek.
„Merítsünk erőt abból, hogy majdnem száz év után, szétszakítottságunkban, halálraítéltségünkben is, nemhogy létezünk, hanem úgy tűnik, hogy a környező nemzetek, országok szempontjából még pozitív példa is tudunk lenni, az összetartozásunkat, életerőnket figyelembe véve is” – fogalmazott Kövér László.
A muzslyai katolikus templom udvarában 13 éve épült meg Emmausz fiúkollégium. A nagybecskereki magyar diákok majdnem a fele itt, vagy a nagybecskereki Boldogasszony leánykollégiumban lakik. A muzslyai kollégium a bánáti szórványmagyarság egyik központjává vált az utóbbi években.
Muzslya és a szomszédos Nagybecskerek a Bánság két legnagyobb, magyar többségű települése, a szórványmagyarság bástyájának és kulturális központjának is nevezik, a Kárpát-medencében ennél délebbre már nincsen magyar nyelvű középiskolai oktatás.